Ugrás a tartalomra

A boszniai államelnökség szerb tagjával találkozott a szerb államfő

2018.06.06
14:11
2024.03.19
08:40
Forrás
Szerbiai RTV
A boszniai államelnökség szerb tagjával, Mladen Ivanićtyal találkozott Aleksandar Vučić, Szerbia államelnöke Belgrádban.

Aleksandar Vučić azt nyilatkozta, hogy főként a kétoldalú kapcsolatokról, a régióban uralkodó helyzetről és a közös gazdasági projektek megvalósításáról tárgyaltak. A szerb köztársasági elnök kijelentette továbbá, hogy Szerbia tiszteletben tartja a daytoni szerződést, amely a békét garantálja, és amely kifejezi mindhárom államalkotó nemzet akaratát, mind a bosnyákokét, mind a szerbekét, mind pedig a horvátokét. Leszögezte, Szerbia elkötelezett a Bosznia-Hercegovinával való politikai, gazdasági együttműködés fejlesztése mellett.

boszniai
Szerbia
Ivanic

Most

21:49

Megszámolják az ürgéket

Országos Ürgelajstromot szervez ismét a magyarországi Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület április 20-27. között.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.