Ugrás a tartalomra

Brit tankhajót foglalt le Irán

2019.07.19
22:15
Forrás
index.hu
Újabb incidens történt a világ egyik legfontosabb vízi útján, a Perzsa-öböl bejáratát jelentő Hormuzi-szorosban, amelyen keresztül a Közel-Kelet olajforgalmának jelentős része bonyolódik.

Az Iráni Forradalmi Gárda most egy brit zászló alatt közlekedő olajszállító tankert foglalt le, jelentette be az iráni média. A Stena Impero Szaúd-Arábia felé tartott a fedélzetén 23 fős személyzettel, amikor "azonosítatlan kisebb vízi járművek és egy helikopter" érkezett hozzá. A hajó tulajdonosai azt mondják, nem tudnak kapcsolatba lépni a járművel, amely jelenleg észak felé, Iránnak tart.

A Stena Impero nevű tankert a Forradalmi Gárda közleménye szerint azért foglalták le, mert "nem tartotta a tiszteletben a nemzetközi tengeri hajózás szabályait". A fegyveres testület Sepahnews nevű internetes oldalán kiadott közlemény azt is hozzáteszi, hogy a Perzsa- (Arab-) öböl partján fekvő Hormuzgán dél-iráni tartomány parti őrsége értesítette őket, írja az MTI.

A brit védelmi minisztérium sürgős felvilágosítást kért pénteken Irántól a Hormuzi-szorosban történtekről. A minisztérium szóvivője péntek este közölte, hogy Penny Mordaunt védelmi minisztert tájékoztatták a fejleményről, és a tárca "elemzi a helyzetet", írja az MTI. Hasonló tartalmú közleményt adott ki a brit külügyminisztérium. Péntek estére összehívták a brit kormány különleges helyzetekben ülésező tanácskozó testületét (COBRA).

A mostani feszültség előzménye, hogy július elején Gibraltárban a brit hatóságok lefoglalták a Grace 1 nevű iráni tartályhajót. Teherán akkor azt követelte Nagy-Britanniától, hogy azonnal engedje szabadon a lefoglalt iráni járművet, és kalózkodásnak minősítette az incidenst, mivel szerintük a hajó nemzetközi vizeken haladt, amikor lefoglalták. A brit hatóságok azzal indokolták a lépést, hogy gyanújuk szerint a hajó Szíriába akarta szállítani rakományát - kétmillió tonna kőolajat - , megsértve az Európai Unió által az Egyesült Államok kérésére a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat.

A történtek után a teheráni brit nagykövetet bekérették a külügyminisztériumba, az iráni Forradalmi Gárda egyik parancsnoka pedig nyilvánosan azt mondta, hogy Iránnak kötelessége lefoglalni egy brit olajszállító hajót, ha nem engedik el az ő tankerüket.

A gibraltári legfelsőbb bíróság azonban július 19-én további harminc nappal - augusztus 20-ig - meghosszabbította a Grace 1 lefoglalását. Fabian Picardo gibraltári főminiszter korábban Londonban találkozott az iráni kormány képviselőivel a konfliktus enyhítése érdekében, de nem ért el eredményt. A gibraltári hatóságok óvadék ellenében azóta szabadon engedték a hajó indiai legénységét, a kapitányt és három tisztet.

A tankerek ügye egy olyan időszakban élezi ki a konfliktust Irán és Nagy-Britannia között, amikor Irán az Egyesült Államokkal is a katonai konfliktus szélére sodródik. Donald Trump elnök július 18-án jelentette be, hogy lelőttek egy iráni drónt a Hormuzi-szorosban, miután 900 méterre megközelített egy amerikai hadihajót. Iránt tagadta az eset megtörténtét.

A most lefoglalt Stena Impero nevű hajó tulajdonosa, a Stena Bulk és a hajótér kereskedelmi hasznosításáért felelős cég, a Northern Marine Management péntek este Londonban kiadott közös tájékoztatása szerint a 2018-ban épült, 49 683 tonna vízkiszorítású tartályhajót nem azonosított kis naszádok és egy helikopter közelítette meg, miközben a hajó a Hormuzi-szoroson kelt át.

A két vállalat közleménye szerint a Stena Impero nemzetközi vizeken haladt. A tájékoztatás szerint a két cég jelenleg nem tud kapcsolatba lépni a hajóval, amely északi irányba fordult és Irán felé tart. A közlemény szerint a fedélzeten 23 fős legénység tartózkodik; személyi sérülésről nem érkezett hír. A két vállalat közölte, hogy szoros kapcsolatban áll az ügyben a brit kormánnyal.

Irán
Nagy-Britannia
tanker
Perzsa-öböl
Iráni Forradalmi Gárda
Védelmi Minisztérium

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.