Ugrás a tartalomra

Brnabić: egy másfajta jövőt építünk Koszovóban

2023.03.18
08:43
2023.03.18
16:35
Forrás
Szerbiai RTV
Felelősségteljes és bátor politikával egy másfajta jövőt építünk Koszovóban - jelentette ki Ana Brnabić.

A szerb kormányfő a koszovói szerbek üldöztetésének évfordulóján rendezett belgrádi eseményen úgy fogalmazott, ezzel a politikával a hangsúlyt arra fektetik, hogy a gyerekeknek gondtalan gyermekkoruk lehessen, a béke uralkodjon, Koszovó a szerbeké maradjon, de az álmokat az albánokkal közösen szőjék.

„Csak egy ilyen Szerbiának van esélye, ereje és jövőképe, hogy megvédje nemzeti érdekeit, megvédje dicsőségét és bánatát, múltját, továbbá, hogy egy jobb és sikeresebb jövő felé egyengesse az útját, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy ilyen nincs.”

Szavai szerint szeretnének pontot tenni a szenvedéstörténet végére, és a múltat ugyan nem feledve, de egy másfajta jövőt kialakítani, ahol a gyermekek nyugodtak lehetnek, a szülők pedig úgy építkezhetnek, hogy tudják, azt mások nem rombolják le.

A 19 évvel ezelőtti eseményekre történő megemlékezésen állami tisztségviselők, a szerb katonaság és az egyház képviselői, diplomaták és az áldozatok hozzátartozói is jelen voltak.

19 éve kezdődött el a koszovói pogrom, vagyis a szerbek üldöztetése Koszovóban, amikor albánok lázadtak fel a térségben. 19 személy halt meg, leromboltak mintegy ezer lakóházat, illetve 4 ezer szerbet űztek el otthonából, valamint a szerbek írásos emlékeit is elpusztították Pristinában. Emellett majdnem negyven ortodox templomot és kolostort romboltak le. Többen az elüldözöttek közül még ma sem tértek vissza otthonaikba.

Ana Brnabić
Koszovó
üldöztetés

Most

Népszerű