Ugrás a tartalomra

Brnabić elégedett a kabinet első évével

2018.07.04
11:00
2024.03.19
08:40
Forrás
VajdaságMA
Nincs megszabva határidő a koszovói albánokkal történő kompromisszum elérésére és a jogilag kötelező erejű megállapodás aláírására Belgrád és Pristina között, mondta Ana Brnabić szerb kormányfő.

Hozzátette, ő mint kormányfő, de az egész kormány is Vučić mögött áll, nem lesznek populisták, hanem törekedni fognak arra, hogy a következő generációk számára ne hagyjanak hátra konfliktusokat és megoldatlan kérdéseket.

Elmondta továbbá, hogy elégedett a kabinet első évével. Szavai szerint tartották magukat a pénzügyi fegyelemhez, de leginkább annak örül, hogy Niš új klinikai központot kapott, Belgrádban pedig ismét megnyílt a Kortárs Művészeti Múzeum és a Nemzeti Múzeum. 

A szerb kormány egyéves munkáját egyébként holnap, július 5-én Szabadkán értékeli Ana Brnabić. A miniszterelnök, a kormánytagok, valamint Bogdan Laban polgármester több helyszínt is végigjár, emiatt az egész városban lehetnek útlezárások. 17 órakor a palicsi Vigadó nagytermében Brnabić a miniszterekkel együtt sajtótájékoztatón ismerteti a kormány egyéves munkájának eredményeit és a következő évre kitűzött prioritásokat.

A Pannon RTV az egész napos programot kíséri. Hírműsorainkból és honlapunkról is tájékozódhatnak. A délutáni sajtótájékoztatót pedig a tervek szerint élőben követhetik a Pannon Televízió műsorán.

Ana Brnabić
Szerbia
kormány
Koszovó

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.