Ugrás a tartalomra

Brnabić nem érti Pristina politikáját

2019.06.20
21:23
2019.06.21
07:45
Forrás
Vajdasági RTV
Nagy alkalmat szalasztanak el, ha nem tartják meg a párizsi találkozót - mondta Ana Brnabić kormányfő. Vučić államfő nyilatkozatát kommentálta, miszerint nincs esély megszervezni a konferenciát.

Brnabić azt mondta, nem érti Pristina politikáját, illetve mi lehet a párbeszéd alternatívája. Vajon miként lehetne más módon megoldani a problémákat – tette fel a kérdést.

„Ne tétlenkedjünk, hiszen a térség számára minden nap fontos. A megállapodás elmaradása kedvezőtlen a szerbek és a koszovói albánok, a régió és az egész Európa számára, ezért Belgrád arra kéri a partnereit, hogy szavatolják a koszovói rendezési tárgyalások folytatását” – emelte ki Ana Brnabić.

A szerb kormányfő a Francia Gazdasági Kamarában tanácskozott a Medef szervezet képviselőivel. A testület a francia cégek több mint 70 százalékát öleli fel. A belgrádi metró kiépítéséről és más együttműködési témákról is tárgyaltak, legkevesebb 100 francia cég működik Szerbiában, és mintegy 11 ezer személyt foglalkoztatnak.

„További lehetőségek vannak a beruházásokra: tavaly éppen a francia vállalatok fektettek be legtöbbet Szerbiában, 710 millió eurót” – emelte ki Brnabić.

Ana Brnabić
Pristina

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.