Ugrás a tartalomra

Brnabić: Nem ismerjük el Koszovót, és nem lehet az ENSZ tagja

2023.03.04
14:56
Forrás
Tanjug
Aleksandar Vučić szerb elnöknek Brüsszelben sikerült megvédenie Szerbia nemzeti érdekeit, a békét és a stabilitást - jelentette ki Ana Brnabić.

A kormányfő a Szerb Haladó Párt surčini községi bizottságánál tett látogatása során elmondta, nehéz hét áll Szerbia mögött, de három fontos dolgot eredményezett. Az első, hogy az elnök semmit nem írt alá, a második, hogy még jobban megerősítette azt az álláspontot, hogy a szerb községek közösségének a megalapítása elsőként szerepel a napirenden, és a brüsszeli megállapodás ezen részét teljesíteni kell, a harmadik pedig az, ami számunkra vörös vonalat jelent, mégpedig, hogy nem ismerjük el Koszovót, és nem lehet az ENSZ tagja – nyilatkozta az újságíróknak a kormányfő.

Szerb Haladó Párt
Ana Brnabić

Most

14:41

Halásztelki fúvósok koncerteztek Belgrádban

A Bocskai István Református Oktatási Központ Fúvós Együttese mutatkozott be a belgrádi Collegium Hungaricumban. A Magyarországról érkező fiatalok egyórás koncertet tartottak a szerb fővárosban működő magyar kulturális központban.
14:34

Elkezdődött a TeátrumHíd Fesztivál

A programot zenei-összművészeti est, pódiumbeszélgetések is színesítik, és a fesztivál ideje alatt kiállítják a szervezők által középiskolások számára meghirdetett rajzpályázat legjobb alkotásait is.
13:04

Nehézbombázót lőtt le Ukrajna

Ukrajna pénteken lelőtte az orosz légierő egyik Tupoljev Tu-22M szuperszonikus nehézbombázóját a dél-oroszországi Sztavropol régióban – közölte Kijev.
09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.