Ugrás a tartalomra

Brnabić: Szerbiában ma 46 milliószor jobb a helyzet, mint 2012-ben

2019.03.09
14:50
2019.03.09
18:51
Forrás
Tanjug
Szerbiában ma 46 milliószor jobb a helyzet, mint 2012-ben - így reagált Ana Brnabić miniszterelnök azokra a véleményekre, miszerint Szerbiában soha nem volt rosszabb, mint most.

A Szerbia jövője elnevezésű kampánykörútján Smederevóban emlékeztetett arra, hogy a helyi Železara céget a korábbi kormány 1 euróért adta el, míg a pillanatnyilag a hatalmon lévő kormány - miután visszakerült állami tulajdonba - kínai partnerével 46 millió eurós szerződést írt alá. Akik azt mondják, hogy soha nem volt rosszabb, vagy tisztességtelenek, vagy felelőtlenek, vagy nem tudnak semmit, vagy egyszerűen csak hazudnak - állítja a kormányfő.

„Alá lett írva egy szerződés a kínai Hestil partnerünkkel 46 millió euró értékben a smederevoi Železarára vonatkozóan. A politikailag másként gondolkodók, az emberek azt mondják - és hogy őszinte legyek, meg sem lep - tehát azt állítják, hogy Szerbiában sohasem volt rosszabb. Elmondanám most önöknek, hogy legalább 46 milliószor jobb most a helyzet mint 2012-ben, amikor azok eladták a céget egyetlenegy dollárért. Legalább 46 milliószor jobb a helyzet.”

Ana Brnabić
Smederevo
Szerbia jövője

Most

21:33, Frissítve: 07:18

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.