Ugrás a tartalomra

Brüsszelbe utazik csütörtökön a szerb elnök

2020.06.24
21:22
2020.06.25
11:52
Forrás
Szerbiai RTV
Brüsszelbe utazik csütörtökön Aleksandar Vučić szerb elnök, az Európai Unió vezetőivel találkozik.

Húsz hónap után ült volna tárgyalóasztalhoz szombaton Szerbia és Koszovó vezetése, hogy a kapcsolatok rendezéséről tárgyaljon. Ebből azonban egyelőre nem lesz semmi, a washingtoni találkozóra ugyanis sem a koszovói elnök, sem a miniszterelnök nem utazik el.

Aleksandar Vučić és Donald Trump találkozik Washingtonban – harangozta be a kormánypárti média néhány napja, kiderült, hogy ez egy álhír, amelynek semmilyen alapja nincs. Az viszont igaz, hogy a tervek szerint Aleksandar Vučić az amerikai fővárosba utazik szombaton, hogy Donald Trump különmegbízottjával, Richard Grenellel találkozzon. Az eredeti tervek szerint Hashim Thaci koszovói államfő is részt vett volna a találkozón, amelynek célja a Szerbia és Koszovó közötti viszony rendezése kellett volna, hogy legyen, ám az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején elkövetett feltételezett háborús bűnök kivizsgálásával megbízott hágai különleges ügyészség szerdán vádat emelt Thaci ellen, így le kellett mondania az utat. Helyette Avdullah Hoti miniszterelnök képviselte volna Prištinát, ám a kialakult helyzet miatt végül ő sem utazik Washingtonba.

Milovan Drecun, a szerbiai parlament Koszovó-ügyi bizottságának elnöke szerint nem véletlen, hogy a különleges ügyészség most hozta nyilvánosságra a vádiratokat, amelyeket már néhány hónapja előkészített. Mint mondta: a koszovói albánok azt szerették volna elérni, hogy megállapodás szülessen arról, hogy a koszovóiak nem emelnek vádat a feltételezett szerb népirtók ellen, cserébe a szerbek sem emelnek vádat a koszovói albánok ellen.

„A különleges ügyészség megtudta, hogy lehet, hogy ők a washingtoni tartózkodás alatt megpróbálják kikalmárkodni az említett módon, hogy magukat eltávolítsák a vádiratból. Ezért tette ezt a lépést az ügyészség, hogy figyelmeztesse a nyilvánosságot, és ezzel elvágta a manőverezési lehetőségét bárkinek, aki elfogadná ezt az üzletet.”

A háborús bűnöket vizsgáló különleges bíróság és az ügyészség feladata az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején gerillaakcióiról elhíresült Koszovói Felszabadítási Hadsereg, vagyis az UCK által elkövetett - feltételezett - háborús bűnök vizsgálata. Az UCK tettei máig vitatottak. Még azzal is vádolták, hogy szervkereskedelmi hálózatot működtetett, amelynek keretében állítólag fogságba ejtett vagy elrabolt szerb és albán nemzetiségű személyeket csonkítottak, illetve gyilkoltak meg. A bíróság létrehozásáról szóló törvényt nemzetközi nyomásra 2014-ben fogadta el a koszovói parlament, ám azóta többször is megpróbálták visszavonni. A Koszovói Felszabadítási Hadsereg egykori parancsnokai a különleges ügyészség most nyilvánosságra hozott vádirata alapján legalább 100 gyilkosságért felelhetnek.

Brüsszel
párbeszéd
Belgrád
Pristina
Európai Unió
Hashim Thaçi
Avdullah Hoti

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű