Ugrás a tartalomra

Budapesten az ellenzék, vidéken a kormánypártok kaptak több szavazatot

2019.10.14
15:25
2019.10.14
17:10
Forrás
Pannon RTV
Önkormányzati választásokat tartottak tegnap Magyarországon. Valamivel több mint 8 millióan voksolhattak. Viszonylag magas volt a részvétel, a szavazásra jogosultak 48,58 százaléka járult az urnák elé

23 megyei jogú város közül - a szavazatok majdnem száz százalékának összesítése alapján - 12-ben Fidesz-KDNP-s lett a polgármester, a többiben vagy ellenzékiek, vagy függetlenek nyertek. Megyei szinten a kormánypártok taroltak a szavazáson, míg a nagyobb városokban az ellenzék az eddigiekhez képest jobban szerepelt.

Fotó:MTI/Szigetváry Zsolt

Az önkormányzati választásokon a települések polgármestereiről, önkormányzatuk testületéről és a megyei közgyűlések összetételéről dönthettek a választók.

A vasárnapi magyarországi polgármester-választáson a Fidesz országosan nagyjából hasonló eredményt ért el, mint az elmúlt választásokon, de – elemzők szerint - az ellenzéki összefogás miatt ez most jóval kevesebbre volt elég. A teljesség igénye nélkül, az ellenzék a stratégiájával Miskolcot és Pécset behúzta, Szegedet pedig megtartotta. Debrecen esetében maradt a Fidesz-KDNP-s polgármester. Papp László győzelme után azt mondta, tovább erősítené a hajdú-bihari megyeszékhely gazdaságát: „Több mint két évtizeden keresztül megőrizni egy nagyváros bizalmát, támogatását történelmi tett. 21 éve rendelkezünk ezzel a bizalommal, és kapjuk a felhatalmazást arra, hogy a város életét jó irányba mozdítsuk, jó irányba vigyük, és így történt ez 2019. október 13-án is.”

Megígértük, mögcsináltuk – ez volt a mottója Márki-Zay Péternek, aki a Mindenki Magyarországa Mozgalom-Tiszta Vásárhelyért Egyesület színeiben indult Hódmezővásárhely polgármesteri székéért. Az újraválasztott polgármester élhető, szerethető, szabadon fejlődő várossá tenné Hódmezővásárhelyet. Megköszönte, hogy a vásárhelyi emberek mertek rá szavazni: „Ezek az emberek elmentek ma, és simán behúzták az x-et Hódmezővásárhely szabad fejlődése mellett, és a diktatúra, a zsarnokság, a lopás és a megfélemlítés ellen.”

A megyei közgyűlések esetében a mandátummegoszlás a Fidesz-KDNP-nek kedvezett. A szavazatok 94,07 százalékának összesítése után a nem végleges eredmény: a Fidesz-KDNP 244 mandátumot tudhat magáénak, a DK 33-at, a Jobbik 29-et, a Momentum 27-et, az MSZP 12-t, a többi jelölőszervezet nem érte el a 10 mandátumot sem.

Fotó:MTI/Balogh Zoltán

Új főpolgármestere van a magyar fővárosnak. A tegnapi polgármester-választáson az ellenzék közös jelöltje, Karácsony Gergely nyert Budapesten.

A szavazatok 100 százalékának összesítése után a Nemzeti Választási Iroda közölte a még nem végleges eredményt: Karácsony Gergely, a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP jelöltje lett Budapest főpolgármestere. A voksolók 50,86 százaléka szavazott az ellenzék közös jelöltjére, az eddigi Fidesz-KDNP-s főpolgármesterre, Tarlós Istvánra pedig 44,1 százaléknyian.

Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd

Tarlós István: „Országosan az eredmény szép, Budapesten el kell gondolkodni. Nem érdemes ilyenkor túl sokat beszélni. Nincs mit mondani. Budapest ma így döntött. Budapest ma Karácsony Gergelyt választotta meg. Éjféltől Karácsony Gergely Budapest főpolgármestere. Én gratulálok neki.”

Fotó: MTI/Mónus Márton

A fővárosban nem az ellenzék nyert, hanem Budapest – mondta az eredményváró éjszakán az új főpolgármester. Karácsony Gergely kiemelte: „A budapestiek a szívükre hallgattak, és arra a jövőre, ami ezt a várost mindannyiunk közös otthonává teszi. Köszönöm szépen!”

Az ellenzék egyébként Budapesten szerepelt a legjobban. Amellett, hogy ők adják a főpolgármestert, 23-ból 14 kerületben nyertek.

A részletes eredményeket a következő cikkben olvashatják el:

Fidesz-KDNP
Karácsony Gergely
Márki-Zay Péter
Tarlós István

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.