Ugrás a tartalomra

A CDU és az SPD is sokat veszített támogatásából Hessenben

2018.10.28
22:57
Forrás
MTI
Az exit poll felmérések alapján a szövetségi szinten nagykoalícióban kormányzó Kereszténydemokrata Unió és a Német Szociáldemokrata Párt is veszített támogatásából a Hessenben tartott választásokon.

Az ARD német közszolgálati televízió által készített felmérés alapján a Kereszténydemokrata Unió (CDU) a voksok 28 százalékát szerezte meg, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) pedig a szavazatok 20 százalékát kapta, ami mindkét párt esetén több mint 10 százalékponttal alacsonyabb az öt évvel ezelőtti választási eredményhez képest.

A tartományi szinten a CDU-val koalícióban kormányzó Zöldek megerősödtek, s a voksok 19,5 százalékát kapták, ami a párt számára rekordot jelent Hessenben. Az eddig a tartományi parlamenten kívüli, a CDU-tól jobbra álló Alternatíva Németországnak (AfD) a voksok 12 százalékát szerezte meg.

Németország
Kereszténydemokrata Unió
Német Szociáldemokrata Párt

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.