Ugrás a tartalomra

A cseh elnök bocsánatot kért a bombázásért

2021.05.18
16:16
2021.05.18
17:28
Forrás
Pannon RTV
Hivatalos látogatáson vesz részt Aleksandar Vučić Csehországban. A szerb államfőt Prágában fogadta Miloš Zeman cseh elnök. A felek egyebek mellett az EU bővítési folyamatáról, a nyugat-balkáni helyzetről és a gazdasági együttműködésről is tárgyaltak.

Szerbia és Csehország jó kapcsolatot ápol. Ez a sikeres gazdasági együttműködésben is megmutatkozik, amely által a fejlődés is jelentős - mondta Miloš Zeman Vučićtyal közös sajtótájékoztatóján. A cseh elnök hozzátette, hogy Szerbiában több csehországi vállalat is sikeresen befektet. Továbbá arra kérte a szerbeket, hogy bocsássanak meg Csehországnak Jugoszlávia bombázása miatt. Zeman a Szerbiában zajló koronavírus elleni immunizációra is kitért.

Miloš Zeman, államfő, Csehország: „Értékelem továbbá az immunizáció gyors ütemét Szerbiában, amely összefügg azzal a ténnyel, hogy Szerbia számára több országból is rendelkezésre állnak oltóanyagok.”

A két ország közötti jövőbeni együttműködés mellett Szerbia EU-tagság felé vezető útjáról is egyeztetettek a felek. Ebben pedig országunk számíthat a csehek támogatására - nyilatkozta Aleksandar Vučić. A szerb államfő elárulta azt is, hogy Zeman még az év vége előtt Szerbiába látogat a Cseh ház megnyitása kapcsán. Vučić kiemelte az árucsere-forgalom és a közös befektetések jelentőségét is.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Csehország hamarosan a tizenegyedik helyről valószínűleg a nyolcadik helyen lesz Szerbia kereskedelmi partnerei között. Amennyiben elvégezzük azt a munkát, amelyet ma megbeszéltünk, akkor Csehország az ötödik vagy a hatodik helyre kerülhet. Egyre több cseh befektetőnk van, egyre nagyobb jelentősége van a behozatalnak és a kivitelnek.”

Vučićot egyébként kitüntették a Fehér Oroszlán-renddel, amely Csehország legmagasabb állami kitüntetése, amit a köztársasági elnök adományoz az ország számára különleges szolgálatot nyújtott személyeknek. A szerb elnök más politikusokkal is találkozott, szerdán pedig Andrej Babiš cseh miniszterelnökkel tárgyal.

Csehország
Aleksandar Vučić
Milos Zeman
Prága

Most

21:33, Frissítve: 21:52

Exit poll: a HDZ nyert, de nem tud önállóan kormányt alakítani

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség nyert a horvát parlamenti választásokon, de nem tud önállóan kormányt alakítani - derült ki a szavazófülkékből kilépők megkérdezésén alapuló és az urnazárás után nyilvánosságra hozott felmérésből.
20:29, Frissítve: 20:38

Megkezdődött az uniós csúcstalálkozó Brüsszelben

Az Európai Tanácsot alkotó vezetők gazdasági és versenyképességi kérdésekről, az ukrajnai háborúról, az EU és Törökország közötti kapcsolatokról, a közel-keleti konfliktusról és a libanoni fejleményekről fognak tárgyalni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.