Ugrás a tartalomra

Csitultak az indulatok Belgrádban

2019.03.17
16:05
2019.03.17
19:08
Forrás
Pannon RTV, Szerbiai RTV, Pink, Tanjug
A rendőrökkel való kora délutáni összetűzés óta viszonylag békés volt a tiltakozás - jelenti több hírügynökség a helyszínről. Később feloszlottak a tüntetők.

A legfrissebb sajtóinformációk szerint mielőtt a tüntető tömeg szétoszolt, Boško Obradović ultimátumot adott a hatóság embereinek. A Dveri vezetője azt kérte, hogy a rendőrség által előállított tüntetőket legkésőbb hétfő délután 3 óráig engedjék szabadon, különben holnap is az utcára vonulnak.

Az ellenzéki képviselők, akik korábban blokád alá helyezték a Köztársasági Elnöki Hivatalt, azt várták, hogy Aleksandar Vučić szerb államfő egyeztessen velük. A demonstrálók egy része később a rendőrség épülete elé vonult. Időközben a szerb államfő közösségi oldalán tett közzé egy fényképet, valamint egy videót. A fényképen az látható, ahogyan Nebojša Stefanović belügyminiszterrel sakkozik. A videóban pedig azt közölte, hogy saját munkahelyén tartózkodik, nem fog meghátrálni, mert mint mondta, azok az értékek, elvek, amelyekért küzd fontosabbak az életénél. Nem sokkal fél öt előtt a híradások arról szóltak, hogy a szerb köztársasági elnök rendőri kíséret mellett elhagyta hivatalának épületét, ekkor többen kifütyülték az államfőt, aki a demonstrálóknak válaszul minden jót kívánt. Mint mondta, éljen Szerbia, de ne a tolvaj Szerbia!

A kora délutáni incidensről ide kattintva olvashatnak.

 

Belgrád
Aleksandar Vučić
Köztársasági Elnöki Hivatal
összetűzés
rendőrök

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.