Ugrás a tartalomra

Csorba: Fontos, hogy a magyar ügyeket magyar pártok képviseljék

2020.02.20
12:47
2020.02.20
19:12
Forrás
Pannon RTV
A VMSZ támogatására szólítja fel köztársasági szinten a választóit a VMDP - mondta a párt elnöke a Közügyek című műsorban az előttünk álló szerbiai választások kapcsán.

Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke elmondta, a VMDP választmányának az az álláspontja, hogy azokban az önkormányzatokban, ahol a pártjuk működik, ott indulnak helyi szinten, valamint koalíciót javasolnak a VMSZ-szel és a Magyar Egység Párttal. A VMDP vezetője hozzátette, már konzultált Pásztor Istvánnal. A VMSZ elnöke egyetértett a javaslattal Csorba szerint. Ennek a részletes megbeszélése és az ezzel kapcsolatos közös nyilatkozat még hátra van - mondta a VMDP elnöke.

Csorba Béla hangsúlyozta, fontos, hogy a magyar ügyeket magyar pártok képviseljék: „Az nem várható egy más nemzetiségű, vagy egy úgynevezett polgári vagy liberális értékeket képviselő szerb párttól, hogy a vajdasági magyar nemzeti érdekeket autentikus módon meg tudja fogalmazni. Ezt az elmúlt több évtizedes politizálás egyértelműen bebizonyította. Tehát az a politika, amit annak idején a történelmi VMDK fogalmazott meg, és amelynek egyik alappillére a nemzeti szubjektivitás, a politikai szubjektivitás elvének a kimondása volt, ez nem veszített semmit sem az érvényéből. Önálló kisebbségpolitikára van szükség, és ezt csak önállóan, az önállóságukat, a szuverenitásukat konzekvensen felmutatni tudó pártok képesek megfogalmazni.”

Vajdasági Magyar Szövetség
Vajdasági Magyar Demokrata Párt
Csorba Béla
választás
Pásztor István

Most

16:20, Frissítve: 18:10

Hagyományok téli fesztiválja Palicson

Tepertősütő verseny, szalonna- és hagymaszeletelő verseny, kézműves kiállítás, forralt bor, jó hangulat és kellemes idő - így zajlik az idei Hagyományok téli fesztiválja Palicson. Az eseményre idén közel ezer személy érkezett.
15:54, Frissítve: 18:21

Ma sorsolják ki az EB-csoportokat

A sorsolás előtt a résztvevőket 4 kalapba osztották szét, ezek kialakítása az Eb-selejtezőben nyújtott teljesítmény alapján történt.

Népszerű

Mezőgazdászok, figyelem!

Új pályázatot hirdettek a mezőgazdászok számára. Beruházásaik 50 százalékát az állam biztosítja, vissza nem térítendő támogatás formájában.

Elindult a személyforgalom a Szabadka-Szeged vasútvonalon

Az első járat 5 óra 19 perckor indult Szegedről. Az első utasok között volt Lázár János magyar közlekedési miniszter és dr. Pásztor Bálint a VMSZ megbízott elnöke is. A személyvonatok ezen a vonalon ötször közlekednek majd mindkét irányba.