Ugrás a tartalomra

Dačić: Ideje az eredmények összegezésének

2019.09.04
07:51
Forrás
Tanjug
A tervek szerint tavaszra a kormányból távozni fog legalább egy szocialista miniszter – jelentette ki Ivica Dačić külügyminiszter, a Szerbiai Szocialista Párt vezetője.

A Telegráfnak adott interjúban egyértelművé tette, eljött az ideje az eredmények összegezésének, hogy kiderüljön, pártja politikusai és tisztségviselői közül ki mit tett le az asztalra. Aztán el kell dönteni, hogy ez megfelelő teljesítmény-e ahhoz, hogy az adott miniszter, vagy párttisztségviselő a helyén maradjon. Dačić jelentős kádercseréket helyezett kilátásba mind a pártjában, mind pedig az állami tisztségeket betöltő szocialisták körében.

Ivica Dačić
Szerbiai Szocialista Párt
külügyminiszter

Most

07:32

Máris itt a nyár?

25 fokos meleg vár ránk ma. Szerbia egyes részein, például Nišben és Kragujevacon akár 27 fok is lehet. A meleg levegő Észak-Afrika felől érkezik a térségbe.
07:17, Frissítve: 07:41

Ünnep a Pannon RTV-ben

Ünnepi műsorokkal, filmekkel várja a Pannon Televízió a nézőket a húsvéti ünnepek alatt. Nem csak a tévé, a Pannon Rádió és a Szabadkai Magyar Rádió is színes műsorokkal készült a hallgatóknak.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.