Ugrás a tartalomra

Dačić: a megállapodás által létrejöhet a Kis-Schengen

2020.09.05
11:39
2020.09.05
11:49
Forrás
Tanjug
Fontos előrelépést jelent a szerb-koszovói megegyezés a kétoldali kapcsolatokban az Amerikai Egyesült Államokkal - jelentette ki Ivica Dačić.

A szerb külügyminiszter azt mondta, hogy az aláírással elhalasztották a státuszra vonatkozó kérdéseket a Belgrád és Pristina közötti viszonyban.

Az amerikai fejlesztési alap irodanyitása a szerb fővárosban pedig az egész régió stabilitását jelenti, Szerbia egyfajta stratégiai partnerség felé halad az Egyesült Államokkal - fejtette ki Dačić.

Hozzáfűzte, a megállapodás több előnyt jelent, lehetővé teszi a gazdasági fejlődést, és az ún. Kis-Schengen létrejöttét, vagyis a nyugat-balkáni országok szorosabb együttműködését.

Ivica Dačić
Kis-Schengen
Belgrád-Pristina párbeszéd
megállapodás

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.