Ugrás a tartalomra

Dačić: Személyi változások várhatók az SZSZP vezetőségében

2019.07.22
21:10
2024.03.19
08:50
Forrás
Szerbiai RTV
Szeptemberben várhatók személyi változások a Szerbiai Szocialista Párt vezetőségében - jelentette ki Ivica Dačić szerb külügyminiszter, a párt elnöke.

A politikus a párt főbizottságának ülése előtt kiemelte, hogy a párt 29 éves fennállása a tömörülés erejét jelzi, és azt, hogy elképzeléseik helytállóak még ma is. Mint fogalmazott, a Szerbiai Szocialista Párt az egyetlen olyan politikai tömörülés, amelynek sikerült végig megőriznie identitását. Hozzátette, a 2020-as parlamenti választáson szeretnének több mint 420 ezer szavazatot szerezni, többet, mint a legutóbbi voksoláson.

Fotó: FoNet/Ognjen Stevanović

Az ülésen egyébként megválasztották a végrehajtó bizottság elnökét. A posztot Vladan Zagrađanin tölti be.

Az elnökségi tagokat, az alelnököket, valamint a végrehajtó bizottság tagjait is szeptemberi ülésükön választják majd meg.

Szerbiai Szocialista Párt
Ivica Dačić

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.