Ugrás a tartalomra

Deli Andor: Szerbia 2025-ös európai uniós csatlakozása még tartható

2019.01.18
14:26
2024.03.19
08:44
Forrás
Pannon RTV
Szerbia 2025-ös európai uniós csatlakozása még tartható - mondta a Pannon Televízió Szubjektív című műsorának strasbourgi felvételén Deli Andor. A teljes beszélgetést szombaton láthatják 17 órától.

A vajdasági származású fideszes EP-képviselő hangsúlyozta, több területen is előrelépés szükséges ahhoz, hogy Szerbia elnyerje az EU tagságot. Hozzátette, amennyiben a Belgrád és Pristina közötti párbeszéd felgyorsulna, abban az esetben Szerbia uniós integrációja is gyorsulhatna. Az EP-képviselő az EU hét éves pénzügyi tervének a kidolgozásáról és ennek keretében az IPA határon átnyúló programokról is beszélt. A teljes beszélgetést holnap láthatják 17 órától a Pannon Televízióban.

Deli Andor, EP-képviselő, Fidesz-KDNP (VMSZ): „Sajnos az Európai Bizottság ebben nem gondolkodott jól, amikor a tervezetet kidolgozta, mert csak három százalékosra hagyta volna a keretösszeget, ellentétben az eddig négy százalékkal. Tehát az összes IPA pénznek csak a három százalékát akarta határon átnyúló projektekre szánni, az eddigi négyhez viszonyítva. Épp amiatt, mert fontos, jól működő, az unió hírnevét viszi, vizibilitásában segítenek, én azt gondolom, hogy jogos elvárása az, hogy ez ne csökkenjen, hanem inkább növekedjen ez a fajta támogatás, úgyhogy módosításokat is adtam be, öt százalékra szeretném növelni a pénzügyi keretet a határon átnyúló projektek esetében.”

Deli Andor
európai uniós csatlakozás

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.