Ugrás a tartalomra

Deli: Biztosítani kell a versenyt az európai légiközlekedésben!

2021.02.11
11:08
2021.02.11
11:15
Forrás
Közlemény
Az Európai Parlament plenáris ülése megszavazta a reptéri idősávok kihasználtságának csökkentésére irányuló rendeletet.

„A COVID-19 világjárvány hatalmas fennakadásokat okozott a légiközlekedésben, ami indokolttá tette olyan jogszabályok megalkotását, melyek segítik a légitársaságok talpra állását. Fontos azonban, hogy ezek ne szűkítsék aránytalanul a légitársaságok közötti versenyt” - mondta el Deli Andor vajdasági EP-képviselő, a Közlekedési és Idegenforgalmi Bizottság fideszes tagja.

Normál körülmények között az uniós jogszabályok megkövetelik a légitársaságoktól, hogy menetrendszerűen üzemeltessék járataikat, azaz a megadott idősávokban történjen a fel- és leszállás az adott reptereken. Ha egy idősáv kihasználtsága nem éri el a jogszabályban meghatározott szintet, a légitársaság elveszítheti, egy másik pedig megszerezheti azt. „A COVID-19 világjárvány azonban minden jogszabályt felülírt. Tavaly tavasszal a jogalkotók felfüggesztették az idősávokra vonatkozó követelményt, hogy megakadályozzák az utasok nélkül repkedő ún. szellem járatokat” - tájékoztatott a néppárti EP-képviselő.

Tekintettel arra, hogy a járványhelyzet továbbra is korlátozza az utazásokat, az Európai Bizottság újabb javaslatot tett le az asztalra. Ez a korábbi, március végéig érvényben lévő korlátozással szemben nem irányoz elő teljes felfüggesztést, lényeges csökkenti viszont a résidők használati kötelezettségét. Ez azonban aránytalanul sértette volna a versenyt a légitársaságok között, ezért az EP és a tagállamok módosították a Bizottság javaslatát. „Természetesen nem vitatjuk, hogy továbbra is szükség van a légitársaságok ily módú megsegítésére, ám ez nem tarhat éveken át, ahogy azt a Bizottság javasolja. Minél előbb vissza kell térni a normális kerékvágásba, hogy biztosítva legyen a verseny a légiközlekedésben. Ez az európai polgárok érdeke is” - emelte ki Deli.

Deli Andor
légiközlekedés

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.