Ugrás a tartalomra

Deli: Fel kell gyorsítani az uniós források kifizetését

2022.12.15
13:32
Forrás
Közlemény
Az EP ma arról döntött, hogy a 2021-2027-es uniós pénzügyi keretterv két év működés után máris átalakításra szorul. Deli Andor szerint a költségvetés átszabásánál fontosabb kérdés, hogy miért nem jutnak a tagállamok az őket megillető forrásokhoz.

A Fidesz vajdasági származású EP-képviselője felszólalásában elmondta: az EP jelentésének célja a 2021-2027-es pénzügyi keretterv felülvizsgálata, ugyanakkor még meg sem kezdődött annak lényegi végrehajtása. Az új Közös Agrárpolitika csak 2023-tól indul, az új kohéziós forrásokból még semmit, a helyreállítási forrásokból pedig csak 136 milliárd eurót fizetett ki az Unió. Ebben a helyzetben, amikor még nincsenek értékelhető eredmények, nem megalapozott felülvizsgálatot követelni.

Deli Andor emlékeztetett: mindjárt 2023, a kohéziós eszközöknél mégis még mindig csak az előző 2014-2020-es időszak kifizetéseinél tartunk. Az új partnerségi megállapodások megkötése nagyon lassan haladt, és örülhetünk, ha a jövő év első felében legalább az előlegek kifizetésére sor kerül, miközben már itt vagyunk a ciklus felénél.

Deli Andor szerint a költségvetés átszabásánál fontosabb kérdés, hogy miért nem jutnak a tagállamok az őket megillető forrásokhoz és inkább a felesleges adminisztratív terhek megszüntetésén, a politikai alapú jogállamisági zsarolás befejezésén, a túlzó és a kifizetéseket nehezítő feltételrendszer lebontásán kellene dolgozni. Az újabb gazdasági válságot látva elengedhetetlen, hogy a tagállamok mihamarabb megkapják az őket jogosan megillető forrásaikat.

Deli Andor
Európai Parlament

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.