Ugrás a tartalomra
Áder János és Aleksandar Vucic
Pannon RTV

Díszülést tartott Zenta Község Képviselő-testülete

2017-09-11
16:29
2017-10-04
12:35
Forrás
Pannon RTV
A Zentai Községi Képviselő-testület városnapi díszülésével folytatódott az ünnepség Zentán. Magyarország és Szerbia felszólalói valamennyien az összefogás fontosságát emelték ki.

Először a magyar, majd a szerb himnusz csendült fel a több mint 100 éves zentai városháza falai között. Az ünnepi ülésen Balo Tatjana, a zentai Községi Képviselő-testület elnöke üdvözölte az egybegyűlteket, köztük a magyar és a szerb államfőt, valamint Magyarország, Törökország, Szerbia és a Tartomány küldöttségeit. „Külön megtiszteltetés és mérhetetlen öröm számomra, hogy megnyithatom Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülését a zentai csata 320. évfordulóján.”

Zenta nem csak az élőhelyünk, hanem a sorsunk és a jövőnk is – emelte ki beszédében Ceglédi Rudolf polgármester, aki hozzátette, mindent megtesznek, hogy gazdaságilag is az élvonalba kerüljön városuk. A zentai csata fontos eleme a zentaiak identitástudatának. „Elmondhatjuk, hogy a Tisza partján jelképesen két világ ütközött meg, és harcművészeti téren is a fejlettebb, haladóbb európai társadalom és kultúra kerekedett felül, amelyben nagy szerepe volt a többnemzetiségű keresztény hadak összefogásának és az egységnek. Ennek már 320 éve, de nekünk, kései utódoknak továbbra is napról napra meg kell vívnunk a magunk ütközeteit és csatáit.”

Számos történelmi esemény van, aminek megértéséhez és értékeléséhez el kell felejtenünk a rögzült, közhelyszerű tudást – mondta Pásztor István, a Tartományi Parlament és a VMSZ elnöke. A zentaiak 25 éve úgy döntöttek, hogy a katonai zseniként tisztelt Savoyai Jenőnek győzelméhez kötik városuk ünnepét – tette hozzá. „Amikor a KKT meghozta a döntését, mondhatni tüntető kiállás volt azért, hogy megértessék, hogy megértessük, a világnak ebben a sarkában nem tudunk jobbat és bölcsebbet az összefogásnál.”

Nem csak a folyók formálták itt a tájat, de örökös újrakezdéseink a magunk jellemét is – fogalmazott beszédében a magyar államfő. Ma sem mindegy, hogy milyen békét kötünk egymással és végső soron önmagunkkal – tette hozzá Áder János, Magyarország államelnöke. „Nekünk, kései utódoknak az a feladatunk, hogy egymás megbecsülésével megőrizzük sokszínű hagyományainkat, kulturális örökségeinket. Szerbia és Európa számíthat ránk.”

Szerbiának több barátja van most, mint bármikor valaha, egy azonban kiemelkedik közülük: Magyarország, amely a reformok kezdete óta folyamatosan támogatja Szerbiát. Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Nekünk szerbeknek, akárcsak a magyaroknak, sok okunk van arra, hogy büszkék legyünk a zentai csatára. Sok testvérünk harcolt a győztes oldalon, vállvetve a magyar barátainkkal.”

A díszülésen polgármesteri jubileumi díszoklevélben részesítették Nagy József esperes-plébánost fáradhatatlan munkájáért, aminek köszönhetően felépülhetett a zentai Kis Szent Teréz-emléktemplom. Úgyszintén díszoklevél illette Verebes Ernő költőt, zeneszerzőt, a budapesti Nemzeti Színház dramaturgját, amiért fellendítette Zenta művészeti életét.

Kiosztották a Pro Urbe-díjakat is. Máriás Vilmost, a zentai Gimnázium kémiatanárát kiemelkedő pedagógia tevékenységéért posztumusz tüntették ki. Az elismerést felesége vette át. Szórád Endre, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium kémiatanára szintén átvehette a Pro Urbe-plakettet.

Zenta
díszülés
Áder János
Aleksandar Vučić
Pásztor István

Most

14:30, Frissítve: 15:26

Marad az őszies idő

A napokban nem számíthatunk felmelegedésre. Szeles és esős napok elé nézünk. A hétvége hozhat melegfrontot akár 26 fokos csúcshőmérséklettel.
13:43, Frissítve: 14:09

Városiasodik a vadvilág

Egyre több nem háziasított állat él emberközelben - derül ki egy nemzetközi tudományos felmérés eredményéből.
13:02

Enyhítések Szerbiában

Ezentúl 23 óráig tarthatnak nyitva a kávézók és az éttermek zárt terei. Viszont továbbra sem engedélyezik a tömeges rendezvényeket.

Népszerű

Ausztriában szakad a hó

A meteorológiai Intézet Tirol, Vorarlberg, Salzburg és Nyugat-Steiermark tartományokra kiadta a téli figyelmeztető jelzést.

Lezuhant egy Mig-21-es

Lezuhant ma reggel egy MiG-21-es típusú vadászgép Mali Zvornik közelében. Mindkét pilóta, Dejan Krsnik és Zvonko Vasiljević meghalt.

Indián tábor Csantavéren

Egy idős, csantavéri házaspár alakította ki az indián tábort, benne minden indián kultúrára jellemző kellékkel.