Ugrás a tartalomra

Donald Trump: Elismerjük Jeruzsálemet Izrael fővárosaként

2018.02.23
22:00
2018.02.24
08:43
Forrás
MTI
Donald Trump amerikai elnök a konzervatív mozgalom konferenciáján pénteken elmondott beszédében ismét hangsúlyozta, hogy kormányzata elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként

Az amerikai külügyminisztérium hivatalosan is bejelentette, hogy az új nagykövetség májusban költözik át, Izrael megalapításának 70-ik évfordulója alkalmából. A nagykövetség kezdetben az amerikai konzulátus épületében működik majd, de 2019 végéig teljesen új épületbe költözik majd.

Donald Trump
Jeruzsálem

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.