Ugrás a tartalomra

Dr. Pásztor Bálint: A Szeged-Szabadka vasútvonal felvirágoztatja a térséget

2020.05.30
14:57
2020.05.31
09:04
Forrás
Pannon RTV
A palicsiak több évtizedes álma valósult meg azzal, hogy elkészült a palicsi Magyar Művelődési Központ - nyilatkozta Dr. Pásztor Bálint.

A VMSZ szabadkai önkormányzati listavezetője elmondta, egy olyan közösségi tér jött létre, ahol elsősorban művelődési tartalmak kapnak majd helyet, de találkozóhelye is lesz majd az itt élőknek.

Kiemelte: amennyiben a VMSZ listája győz a választáson, akkor más prioritások kerülnek előtérbe Szabadka kapcsán. A politikus kifejtette, Palics, Ludas, Királyhalom, Hajdújárás, Nosza, Csantavér, Bajmok és a szabadkai helyi közösségek fejlesztésére is nagyobb hangsúlyt kell fektetni, megőrizve a város szecessziós magját és jellegét.

Egy közép-európai várost szeretnének, amelyhez hozzájárul majd a Szeged-Szabadka vasútvonal fejlesztése is - tette hozzá Dr. Pásztor Bálint: „Amelynek a megépülését, újjáépülését követően 2022 elejétől ki fog nyílni itt a tér. Virágzásnak fognak indulni azok a települések, amelyek Szabadkától északra, a határ felé találhatóak. Akár Szeged környékét is említhetem. Teljes mértékben realitássá fog az válni, hogy Szabadkáról-Szegedre vagy fordítva 40 perc alatt el lehessen jutni.”

Választások 2020
palicsi magyar művelődési egyesület
Szeged-Szabadka vasútvonal
VMSZ

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.