Ugrás a tartalomra

A duális képzést is támogatja a Mezőgazdasági Titkárság

2019.05.28
13:54
2024.03.19
08:46
Forrás
Pannon RTV
Több mint 100 millió dinár értékű befektetések valósulnak meg a jövőben a méhészet, a halastavak fejlesztése és a duális képzés terén Vajdaságban.

A kistermelők és az intézmények projektjeihez a tartományi mezőgazdasági titkárság 65 millió dinárral járult hozzá. 20 millió dináros támogatásból 5 hektárnyi új halastavat létesítenek a vállalkozók Vajdaság területén, és további 127 hektárnyi tavat újítanak fel. 128 méhész is aláírta a támogatási szerződéseket a tartományi képviselőházban.

A legjelentősebb támogatásokban a duális képzést is meghirdető oktatási intézmények részesültek – hangsúlyozta Ótott Róbert, tartományi mezőgazdasági titkárhelyettes: „A Mezőgazdasági Egyetem kapott támogatást és 10 Vajdaságban működő mezőgazdasági középiskola. Köztük ki szeretném emelni a magyarkanizsait és a topolyait, ami magyar vonatkozásában úgy gondolom, hogy nagyon fontos, és azt is el kell mondani, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség szerepvállalása itt a tartományi kormányban úgy gondolom, hogy hozzájárul nagyban ahhoz, hogy ez a két intézmény is már évek óta folyamatosan eszközöket tud biztosítani a fejlődésükre, és úgy gondolom, hogy a gyakorlati oktatásban a fiatal mezőgazdasági tanulóinknak ez rendkívül fontos.”

duális képzés
Mezőgazdasági Titkárság
halastavak
méhészet
Ótott Róbert

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.