Ugrás a tartalomra
Tanjug/Zoran Zestic

Đurić: Magyarország közbenjárása elősegítheti az együttműködést a régióban

2018-10-18
13:50
2018-10-18
13:55
Forrás
Tanjug
Belgrádban találkozott Marko Đurić, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője és Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete.

Đurić szerint Magyarország elérheti azt, hogy az Európai Unió változtasson az álláspontján és a kompromisszumos megoldásokat, valamint a párbeszédet szolgalmazza a nyugat-balkáni régióban. Szerbia Koszovó-ügyi irodájának vezetője hangsúlyozta: az ország a régió békéjének és stabilitásának megőrzéséért hajlandó kompromisszumos megoldásra Koszovóval kapcsolatban. A szerbeknek és az albánoknak történelmi kötelessége, hogy véglegesen rendezzék viszonyukat a jövő generációi érdekében - tette hozzá Marko Đurić.

Pintér Attila
Marko Đurić

Most

10:38, Frissítve: 10:43

Utazási lehetőség középiskolásoknak

A Rákóczi Szövetség programjának célja, hogy a június 4-i Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából, a középiskolások egy másik Kárpát-medencei ország magyar iskolájához látogassanak.

Népszerű

Megölték Slaviša Krunićot

Meggyilkolták Slaviša Krunićot, az egyik legismertebb boszniai szerb üzletembert - közölte ma a Nezavisne Novine című boszniai napilap az internetes oldalán.

Miért hagyják el az emberek Szerbiát?

A szerbiai polgároknak több mint egyötöde gondolt már arra, hogy elhagyja Szerbiát, a már külföldön élőknek pedig több mint 90 százaléka ott látja gyermekei jövőjét is.