Ugrás a tartalomra

Egyetértettek a visegrádi négyek kormányfői az ukrajnai háborút érintő alapvető kérdésekben

2022.11.24
18:09
2022.11.24
18:15
Forrás
MTI
A kassai találkozón az ukrajnai háború és azzal összefüggő kérdések, az energetikai válság, az illegális migráció, valamint az európai uniós források témája került terítékre.

Egyetértettek a visegrádi négyek kormányfői az ukrajnai háborút érintő alapvető kérdésekben, abban, hogy Ukrajna területi egységét meg kell őrizni, az ott dúló háborút minél hamarabb be kell fejezni, és hogy Oroszország nem jelenthet veszélyt Európára - állapította meg a négy miniszterelnök egybehangzóan a kassai találkozó után tartott közös sajtótájékoztatón. Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország kormányfői több mint féléves szünet után ültek közös tárgyalóasztalhoz. 

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő szerint a találkozón megerősítést nyert, hogy a visegrádi partnereknek nagyon is szükségük van egymásra. Petr Fiala cseh kormányfő azt mondta: meggyőződése, hogy a V4-es együttműködésnek van értelme és jövője, és ezt folytatni fogják a minisztériumok szintjén is. Eduard Heger szlovák kormányfő pedig segítséget kért hivatali partnereitől az országában körvonalazódó egészségügyi válság kezelésére.

V4
Visegrádi négyek

Most

19:19

A húsvét lényegéről gyerekeknek, játékosan

Húsvéti játékos foglalkozás tartottak a szabadkai Zorka Helyi Közösségben. A 2 és 10 év közötti zorkai gyerekek számára meglepetéssel is kedveskedtek. A húsvéti programot évről évre a VMSZ zorkai helyi szervezete hívja életre.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.