Ugrás a tartalomra

Elfogadhatatlan szexista kijelentés Törökbecsén

2019.04.04
19:13
2019.04.04
20:10
Forrás
Pannon RTV
A legkönnyebb módja a magyar nyelv tanulásának, ha az ember ágyba bújik egy magyar lánnyal. Ezt mondta Saša Dujin, Törökbecse Turisztikai Irodájának igazgatója Aleksandar Vučić szombati látogatásakor.

A szombaton a bánáti városba látogató Vučić arról beszélt, hogy meg kellene tanulnia magyarul, Dujin pedig úgy fogalmazott, hogy náluk úgy tartják, le kell feküdni egy magyar lánnyal ahhoz, hogy jól megtanuljon valaki magyarul. Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője szerint az ilyen szexista kijelentések elfogadhatatlanok.

„A Vajdasági Magyar Szövetség minden ilyen, és hasonló kijelentést elítél és tűrhetetlennek tart, ugyanúgy elítéljük ezt a kijelentést is, másrészről reméljük, hogy ebben nem volt meg a bántó szándék, és hát nyilván egy meggondolatlan nyilatkozat volt, de ilyen dolgokkal, ilyen kijelentésekkel egyáltalán nem szabad viccelődni, mert gondolom az úrnak ez a magyarázata, hogy talán nem úgy gondolta - de nagyon-nagyon meg kell gondolni, hogy a közszereplő mit mond, és egyáltalán ilyen dolgokkal nem szabad játszani.”

szexista
Törökbecse
Saša Dujin

Most

14:56, Frissítve: 15:06

Nem nyugszanak a fegyverek

Oroszország szerint a fronton Ukrajna helyzete jelenleg elég kedvezőtlen, egy újabb amerikai hadi segítség nem sokat tudna ezen változtatni, ellenben további ellenségeskedést szítana.
14:50

Közegellenállás riportpályázat

A padéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954–1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztője emlékére huszonötödik alkalommal hirdeti meg a Közegellenállás című riportpályázatot.
14:31, Frissítve: 14:48

Szankciók Irán ellen

Az uniós tagállamok vezetői egyetértettek abban, hogy szankciókat kell hozni Irán ellen az Izrael elleni hétvégi támadás miatt – hangsúlyozta Charles Michel, Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az informális uniós csúcsértekezleten.
13:41, Frissítve: 13:59

Ökumenikus imahét Hertelendyfalván

A Krisztus-hívők egységéért tartottak összejövetelt a helyi vallási közösségek tagjai Hertelendyfalván az Imahét keretében. Az evangélikus, katolikus és református egyháztagok együtt énekeltek és imádkoztak.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.