Ugrás a tartalomra

Elfogadta a jövő évi költségvetést a tartományi parlament

2019.12.21
08:21
2024.03.19
08:49
Forrás
VajdaságMA, Vajdasági RTV

A 2020-as vajdasági költségvetés 77,3 milliárd dinárt tesz ki, ami 25 százalékkal több, mint 2016-ban volt, amikor a jelenlegi kormány megkezdte munkáját – mondta Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke. A büdzsé jelentős részét a gazdaság fejlesztésére irányuló nagyberuházások teszik ki, mint a kamenicai intézet 3-as épületszárnyának kiépítése, a Žeželj-híd, a Vajdasági RTV székháza és a Tudományos-technológiai Park befejezése. Jövőre jelentős összeget irányoztak elő az egészségügy fejlesztésére, kórházfelújításokra. Az egészségházak a tartomány fennhatósága alá kerültek, így ezeknek az épületeknek, illetve berendezéseiknek a felújítása szintén költségvetési tételként szerepel.

Az ellenzék nem támogatta a 2020-as tartományi költségvetésről szóló javaslatot, mert mint fogalmaztak, Vajdaság nem kapta meg az alkotmányban előírt hét százalékot a köztársasági költségvetésből.

Az ülésen szó volt a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar jogi státuszának megváltoztatásáról is. A javaslat szerint önállósul az intézmény, amely jelenleg az Újvidéki Egyetemhez tartozik.

Tartományi Parlament
költségvetés

Most

13:32, Frissítve: 15:06

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.