Ugrás a tartalomra
Tanjug/Rade Prelic

Elfogadta a minisztériumokról szóló törvényt a szerb köztársasági parlament

2020.10.26
18:37
2020.10.26
19:25
Forrás
Pannon RTV
Egyébként a nemzeti kisebbségek helyzete került ma a szerbiai képviselőház ülésének középpontjába.

A nemzeti kisebbségek helyzete volt a központi téma ma a szerbiai parlamentben. A képviselők eredetileg azért ültek össze, hogy a minisztériumokról szóló törvényről tárgyaljanak. Az új minisztériumok egyike foglalkozna a kisebbségek helyzetével.

Egy adott ponton Ivica Dačić házelnök jelképesen át is adta a vezetés jogát a VMSZ-es Kovács Elvirának, ezzel is mutatva, hogy Szerbiában tiszteletben tartják a kisebbségeket.

Szerbia új kormánya 21 minisztériummal rendelkezik majd, hárommal többel mint az előző ciklusban. Az új tárcák a demográfiával és családpolitikával, az emberi- és kisebbségi jogokkal, a nemek közötti egyenjogúsággal és a társadalmi párbeszéddel, valamint a falu- és vidékfejlesztéssel foglalkoznak majd. Megalakulásukhoz parlamenti döntés szükséges. A képviselőház hétfői ülésén a minisztériumokról szóló törvényre érkező módosító indítványokról tárgyaltak, a vita középpontjába azonban a kisebbségek kerültek.

A Novi Pazar környéki bosnyák érdekeket képviselő Egyesült Völgy - SZDA Szandzsák párt, valamint Vladan Glišić önálló képviselő már a szombati vitanapon jelezte, nem szavazzák meg a törvényt. Most is állandó kritikájuknak adtak hangot a kisebbségek szerbiai helyzetével kapcsolatban. Enis Imamović, köztársasági parlamenti képviselő, Egyesült Völgy - SZDA Szandzsák: „Elfogadhatatlan annak a tendenciának a folytatása, mely az elmúlt 7-8 év politikájában jelen van. Vagyis, hogy a szerbiai nemzeti tanácsok egyesületi vagy civil szervezeti szinten működnek.”

A Vajdaságban élő nemzeti közösségek nem panaszkodnak, nem elégedetlenkednek - hangsúlyozta Dragan Marković, az Egységes Szerbia politikusa. „Ha megnézzük a magyarokat, akik a többségi nemzeti közösséget alkotják Vajdaságban, látjuk, hogy elégedettek. Ha megnézzük a többi ott élő kisebbséget is, mind elégedettek, ezek meg itt, a már ismert okokból, soha nem elégedettek.”

Az ülés egy adott pillanatában Ivica Dačić házelnök átadta az elnöklő székét a Vajdasági Magyar Szövetség politikusának, Kovács Elvirának, akit a múlt héten választottak meg a testület egyik alelnökének. „Most pedig, ahogy azt korábban is bejelentettem, megadom a lehetőséget a parlament alelnökeinek is. Szeretném felkérni Kovács Elvirát, hogy vegye át az elnöklést. Nem tudom, volt-e erre korábban vagy valamikor régen példa, de most egy nemzeti közösség képviselője veheti át az elnöklést.”

A folytatásban Kovács Elvira precíz és határozott ülésvezetése következett. „Mint a nemzeti közösségek képviselője, örömömre szolgál, hogy a mai vita során többször is kiemelték a nemzeti közösségek pártjainak politikai rátermettségét. Megtiszteltetés számomra, hogy vezethetem az ülést, igyekszem ezt az ügyrenddel összhangban megtenni.”

Az ülés folytatásában az alelnökök közül mások is átvehették ideiglenesen a vita vezetését.

parlament
Kovács Elvira
képviselőház
kisebbségek

Most

21:48

Közel az antarktiszi átbillenési pont

A közelmúltban bekövetkezett hőhullámok, a Déli-óceánban bekövetkezett változások és az antarktiszi tengeri jég kiterjedésének csökkenése arra utal, hogy éghajlati fordulópont közelébe kerülhetünk.
18:31, Frissítve: 19:27

Bor és a hal Horgoson

Halászlé és borversenyt tartottak Horgoson. A Szent Orbán Borlovagrend és a Proleter Horgászegyesület már tizenegyedik alkalommal szervezte meg a Bor és a hal elnevezésű eseményt a Művelődési Ház melletti téren.

Népszerű

Narancssárga riasztás van érvényben egész Vajdaságban

Jön a rossz idő – figyelmeztet a Köztársasági Hidrometeorológiai Intézet. Vajdaságban és Közép-Szerbia egyes részein narancsriasztás van érvényben. A hétvégéig és a jövő hét első felében folytatódik a változékony időjárás, záporokkal, zivatarral.