Ugrás a tartalomra

Elfogadta a parlament a költségvetés második módosítását

2020.11.12
13:38
Forrás
Szerbiai RTV
Kilenc milliárd dinárt különítenek el a két épülő covid-kórház felszerelésére és befejezésére.

Kilenc milliárd dinárt különítenek el a két épülő covid-kórház felszerelésére és befejezésére.

A szerb parlament ma 207 igen és négy ellenszavazattal elfogadta a 2020-as évre vonatkozó költségvetés második módosítását.

Kilenc milliárd dinárt különítenek el a két épülő covid-kórház felszerelésére és befejezésére, valamint gyógyszerek és orvosi berendezések beszerzésére. Olyan tőkeprojektekbe is fektetnek be pénzt, mint például a Belgrád körüli elkerülő út és a Morava közúti folyosó befejezése.
Lesznek források a mezőgazdasági termelők számára is, és 10 ezer dináros egyszeri segélyt biztosítanak az összes egészségügyi dolgozó számára.

Az idei költségvetés második átütemezése 1291 milliárd dinár bevételt, és 1774 milliárd dinár kiadást irányoz elő, így a költségvetési hiány 8,75 százalékot tesz ki, de ez nem veszélyezteti az ország makrogazdasági stabilitást.

parlament
költségvetés
módosítás

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.