Ugrás a tartalomra

Elköltözne jelenlegi helyéről a kormány

2019.11.01
12:03
2019.11.01
12:09
Forrás
Tanjug, Blic
Egy helyre költöztetnék a teljes kormányt, illetve a legtöbb minisztériumot, és az elnökséget is.

Ezt már régóta tervezik, és most úgy tűnik, hogy a költözés megvalósítható a következő két évben. Az elkövetkező néhány hónapban kezdik meg a költözést. A közös székhely a Szerbia Palota lesz Újbelgrádban. Azért döntött így az államvezetés, mert így hatékonyabbá és gyorsabbá válna a munka. A Szerbia Palotát 1947-től 1959-ig építették. 5.500 négyzetméter területtel rendelkezik. Van egy ünnepélyes nagyterme, amely kétezer vendéget tud befogadni, továbbá hat szalonja és mintegy ezer irodahelyisége. Falait értékes festmények díszítik.

kormány
elnökség
székhely
Szerbia Palota
Újbelgrád

Most

11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.
10:14

Verséneklő koncertet tartottak Ürményházán

A Vajdaságban tevékenykedő három Petőfi Sándor Program ösztöndíjasának együttműködésével jött létre a magyar költészet napja alkalmából megrendezett zenés műsor, amit az ürményházi Szent Anna Római Katolikus Templomban mutattak be.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.