Ugrás a tartalomra

Energetikai kérdésekről tárgyalt Szijjártó és Đedović Belgrádban

2023.02.07
19:22
Forrás
Pannon RTV
A magyar külgazdasági és külügyminiszter a szerb bányászati és energiaügyi miniszterrel a további együttműködési lehetőségekről, a gázbeszerzés diverzifikációjáról és villamosenergia-összeköttetés kapacitásának a megduplázásáról is tárgyalt.

Szerbia és Magyarország számára is fontos az energiabiztonság garantálása, és ebben a két ország eddig sikeres volt, egymást is segítette, és ez a jövőben is így lesz – hangzott el Belgrádban Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, valamint Dubravka Đedović szerb bányászati és energiaügyi miniszter közös sajtótájékoztatóján. A két politikus a további együttműködési lehetőségekről, a gázbeszerzés diverzifikációjáról és a villamosenergia-összeköttetés kapacitásának a megduplázásáról is tárgyalt.

Az ukrajnai háborúnak és az európai szankcióknak drámai hatása van az energiaellátásra, Szerbia és Magyarország azonban eddig sikerrel vette az akadályokat – hangsúlyozta Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter. Hozzátette: ebben a sikerben nagy szerepe volt a két ország közötti szoros együttműködésnek és a stratégiai szövetségnek. Rámutatott, hogy tavaly Szerbián keresztül 4,8 milliárd köbméter földgáz érkezett Magyarországra, és Belgrád nagyon megbízható partnere volt Budapestnek.

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, Magyarország: „Mi is próbáljuk viszonozni ezt a segítséget. A tavalyi esztendőben 300 millió köbméternyi földgázt tároltunk Szerbia számára Magyarországon. A kitárolás menetrend szerint zajlik a napokban is, és arról tájékoztattam a miniszter asszonyt, hogy amennyiben a következő fűtési szezonra történő felkészülés során is Szerbiának szüksége lesz a magyar tárolási kapacitásra, akkor 500 millió köbméternyi kapacitásig számíthatnak ránk az idei esztendőben is.”

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a hosszú távú földgázellátás biztonsága szempontjából a diverzifikáció, vagyis újabb források bevonása nagyon fontos. Ezt mindkét ország komoly feladatnak tartja, ehhez pedig jelentős infrastrukturális fejlesztésekre van szükség a térségben. Új vezetékek és interkonnektorok megépítését tervezik.

Dubravka Đedović, Szerbia bányászati és energiaügyi minisztere kiemelte: „Szerbia célja az, hogy diverzifikálja az ellátási útvonalakat, és hogy a déli gázvezeték részévé váljon, amivel a kapacitásainkat is növelni tudjuk, elsősorban a Szerbia és Bulgária közötti interkonnektor kiépítésével, és ezzel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy Szerbia még jelentősebb tranzitországgá váljon a gáz tekintetében.”

Szijjártó Péter azt is bejelentette, hogy Magyarország és Azerbajdzsán között előrehaladott tárgyalások zajlanak egy hosszútávú gázvásárlási megállapodás megkötéséről. Az azeri földgáz Törökországból Bulgárián át egyrészt Románián, másrészt Szerbián keresztül jutna Magyarországra, és ehhez is jól kiépített hálózatra van szükség.

Szijjártó Péter
Dubravka Đedović
Szerbia

Most

21:49

Megszámolják az ürgéket

Országos Ürgelajstromot szervez ismét a magyarországi Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület április 20-27. között.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.