Ugrás a tartalomra

Enyhébb büntetés a városi gyorshajtóknak

2017.09.29
23:37
2024.03.19
08:36
Forrás
VajdasagMA
A szerbiai közlekedésbiztonsági törvénytervezet egyik váratlan újdonsága, hogy enyhébb büntetésekkel számolhatnak azok, akik lakott településen lépik át a megengedett sebességet.

A Blic értesülése szerint azok a gépkocsivezetők, akik lakott településen 70-80 kilométeres sebességgel hajtanak, a jövőben nem kapnak egyetlen büntetőpontot sem, a jogosítványukat sem veszik el, büntetésként “mindössze” 10 ezer dinárt kell fizetniük, illetve ötöt, amennyiben a bírságot 8 napon belül törlesztik.

Ez azt jelenti, hogy a gyorshajtók akár 30 kilométerrel is túlléphetik a megengedett sebességet, lévén, hogy Szerbiában lakott településen 50 km/h a megengedett maximális sebesség. Ez egyébként az új közlekedésbiztonsági törvény legvitatottabb szakasza. A törvényt az év végéig kellene elfogadnia a parlamentnek.

A lap szerint a belügyminisztérium azért döntött a szabályozás ilyen módja mellett, mert nagyon sok sofőrt megbüntettek a sebességhatár túllépése miatt olyan esetekben is, amikor reálisan nem veszélyeztették a közlekedés biztonságát. Az érvényes jogszabályok szerint lakott településen amennyiben 21-50 kilométerrel túllépik a megengedett sebességet, 6000-20.000 dináros pénzbüntetés és négy büntetőpont jár, plusz a jogosítványt is bevonják legalább egy hónapra.

Milan Vujanić, a belgrádi közlekedési kar tanára ugyanakkor a Blicnek azt nyilatkozta, nem lenne szabad semmiféle kompromisszumot beiktatni a jogszabályokba, ha a gyalogosok biztonságáról van szó. “A tudományos mérések szerint 80 kilométeres sebességnél a gyalogosnak nincs esélye a túlélésre, viszont ha 50 kilométeres sebességgel ütnek el valakit, akkor ez a 40 százalékuk számára végzetes. Japánban például ezért korlátozták 40, Párizsban pedig helyenként 30 kilométerre a megengedett sebességet”, mondta a szakember.

Damir Okanović, a közlekedésbiztonsági bizottság munkatársa szerint a meglévő törvény téves értelmezése miatt kerültek be a törvénytervezetbe az újítások. “Az aktuális törvényben lakott település alatt a beépített területet értjük. Ez azt jelenti, hogy például a hidak nem lakott területek és itt a közlekedés biztonsága nincs veszélyben, amennyiben valaki az előírt 50 kilométeresnél nagyobb sebességgel vezet, de nem haladja meg a 80 km/órát. A rendőrség mégis gyakran megbüntette ezeket a vezetőket. Másfelől, nagyobb a veszély, ha valaki 80 kilométeres sebességgel halad egy olyan utcában, ahol gyalogosok is vannak”, magyarázta Okanović.

közlekedés
törvény
büntetés
sebesség
gyorshajtás
város

Most

16:12, Frissítve: 16:54

Negyedik napja keresik az eltűnt kislányt

Speciális mentőcsapatok érkeztek a helyszínre, most ők vizsgálják át a területet. Az alagutakat, a földalatti csatornákat és az aknákat is átvizsgálják. Igor Jurić szerint furcsák a kislány eltűnésének körülményei.
15:47

28. Rákóczi Mozgótábor – Pályázati felhívás

Vegyél részt a kanadai Rákóczi Alapítvány 2024-es Diákok Határok Nélkül Programjában! Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon! Ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez és köss életre szóló barátságokat!
13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.