Ugrás a tartalomra
Pannon RTV/Huszár Dániel

Erdődi Edvina a Magyar Nemzeti Tanács alelnöke

2018.12.10
13:12
2018.12.12
08:16
Forrás
Pannon RTV
Erdődi Edvina jogász lett a Magyar Nemzeti Tanács új alelnöke, Jerasz Anikó pedig az új összetételű, öttagú Végrehajtó Bizottság elnöke. A döntéseket a testület mai, második rendes ülésén hozták meg.

Hajnal Jenő, az MNT elnöke, hatásköréből eredően tett javaslatot a testület új alelnökének személyére. Erdődi Edvina jogászt a Magyar Mozgalom képviselője, Zsoldos Ferenc túl fiatalnak és tapasztalatlannak találta. A testület elnöke erre reagálva azt mondta: lehetőséget kell adni a tehetséges fiatal vezetők kibontakozásának. Rövid vita után megszavazták Erdődi Edvinát a Magyar Nemzeti Tanács alelnökének.

Pannon RTV/Huszár Dániel

Erdődi Edvina, alelnök, MNT (Magyar Összefogás): „Számomra nincs szebb dolog, küldetés, mint hogy a vajdasági magyar közösség egészét szolgálhatom. Az, hogy a mai napon a Magyar Nemzeti Tanácsban, a Kárpát-medencében is egyedülálló intézményének az alelnökének választottak meg, az még inkább motivál arra, hogy minél lelkiismeretesebben, felkészülten, hozzáértően és küzdve, bizakodva lássam el a munkámat.”

Pannon RTV/Huszár Dániel

A Magyar Nemzeti Tanács alapszabályának valamint ügyrendjének elfogadását megelőző vita során Zsoldos Ferenc leginkább az elektronikus gyűlések és szavazás lehetőségének bevezetését kifogásolta. Hajnal Jenő azt mondta, csak végső esetben folyamodna az elektronikus döntéshozatal lehetőségéhez. Zsoldos szerint az elektronikus ülés lefolytatása azért is problémás, mert a tagokat azért választották meg, hogy személyesen és nyilvánosan vitázzanak.

Pannon RTV/Huszár Dániel

Zsoldos Ferenc, tag, MNT (Magyar Mozgalom): „Amit a nemzeti tanácsnál bevezetnének, elektronikus döntéshozatali lehetőséget, azt mi egy kicsit túl korainak látjuk és nem megfelelőnek, és hát önmagában a legsúlyosabb vita az igazából az új Végrehajtó Bizottság kinevezése közben zajlott, elnök úr és köztem.”

Az MNT alapszabályát 27 igennel és 5 tartózkodással, az ügyrendjét pedig ugyancsak 27 igennel valamint 5 ellenszavazattal fogadták el. Kisebb vitát váltott ki az MNT Végrehajtó Bizottságának feladatköréről szóló határozat elfogadása. Miután 27 igen és 5 tartózkodó szavazat mellett ez is elfogadásra került, Hajnal Jenő javaslatot tett az öttagú Végrehajtó Bizottság összetételére. 27 igen, 3 nem és 2 tartózkodó szavazat mellett azonban kinevezték a Végrehajtó Bizottság tagjait: De Negri Ibolyát, Losoncz Dávidot, Paskó Csabát, Ternovácz Istvánt és elnöknek ismét Jerasz Anikót.

Pannon RTV/Huszár Dániel

Jerasz Anikó, elnök, Végrehajtó Bizottság, MNT (Magyar Összefogás): „Kulcsfontosságú, hogy az előző összetételben is a Végrehajtó Bizottság tagjaként munkálkodó két tag már nagyon sok tapasztalattal rendelkezik, de ugyanakkor legalább annyira fontos, hogy az új tagok új lendületet, saját tapasztalataikat is beleviszik a munkába és így együtt tudjuk az elkövetkező időszakban elkötelezetten végezni a ránk váró feladatokat.”

Pannon RTV/Huszár Dániel

A legfontosabb, hogy minden kérdésre gyorsan megoldást találjanak, mert az MNT hivatalában már számos olyan kérelem vár elbírálásra, amelyek határidősek - tette hozzá Jerasz. Szerdán már meg is tartja első ülését az új Végrehajtó Bizottság.

Fontos döntések születtek - emelte ki Hajnal Jenő, az MNT elnöke a hétfői üléssel kapcsolatban: „A jövőben mind több olyan alkalmat kell találnunk, amelyet az elmúlt négy évben sajnos nem tudtunk megvalósítani, hogy olyan tematikus üléseket tartsunk, amelyeken a délvidéki magyarság legidőszerűbb, legfontosabb témáit úgy járjuk körbe, hogy azután állásfoglalásokat, határozatokat tudnánk ezekkel kapcsolatban megfogalmazni, meghozni.”

Pannon RTV/Huszár Dániel

Az MNT ülésének végén Hajnal Jenő kinevezte Lulić Emil jogászt a testület új hivatalvezetőjének és bejelentette, hogy a karácsonyi ünnepeket követően december 28-án lesz a Magyar Nemzeti Tanács harmadik rendes ülése.

Magyar Nemzeti Tanács
Szabadka

Most

18:01, Frissítve: 19:10

Focizni jó – minden korosztálynak

Családi napot tartott a hajdújárási Vinogradar Futballklub. Az esemény alkalmával a gyerekek mellett a szülők is összemérhettél erejüket a pályán, illetve új tagok felvételére is sor került.
16:14

Öten sérültek meg egy autóbalesetben

Öt személy sérült meg egy autóbalesetben Doljevac környékén ma délután. A Niš-Doljevac autópályán egy belgrádi rendszámtáblájú személygépkocsi ismeretlen okokból lerepült az útról és a védőkorlátba ütközött.

Népszerű

Mától érvényesek az enyhítések Szerbiában

A járványhelyzet javulásával a köztársasági válságstáb hétfőn döntött a járványügyi intézkedések enyhítéséről, azonban ezt a kormánynak is el kellett fogadnia. Az új szabályok mától léptek hatályba.

Két bácsfeketehegyi kamasz fulladt vízbe

Két bácsfeketehegyi fiú belefulladt a Kúla-Kishegyes-csatornába. A 14 és 16 éves fiúk a Szikics és Kishegyes közötti szakaszon fürödtek, ott történt a tragédia - erősítették meg a szerb közmédiának a Szabadkai Rendőrkapitányságon.
Horgos-2

Megnyílik az összes határátkelő

Megnyílik az összes határátkelő Szerbia és Magyarország között - jelentette be Facebook-bejegyzésében Pásztor István. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke azt írja, június 23-ától az összes határátkelő dolgozni fog a két ország között.