Ugrás a tartalomra

Erdogant újraválasztották pártelnöknek

2018.08.19
09:13
2024.03.19
08:50
Forrás
hirado.hu, Euronews
Újraválasztotta elnökének Recep Tayyip Erdogan török államfőt a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja. A kongresszuson jelen lévő csaknem 1400 küldött egyhangúlag döntött így.

Ezzel a török államfő tovább szélesítette hatalmát pártján belül és kívül egyaránt – írta beszámolójában a dpa német hírügynökség. A török elnök harcias hangvételű beszédet tartott, melyben fogadkozott, hogy országa nem fogja hagyni magát megfélemlíteni sem az amerikai szankcióktól, sem a hitelminősítők rossz értékeléseitől. A Standard & Poor’s, valamint a Moody’s egyébként szombaton ismét leminősítette Törökországot.

„Akadnak, akik a gazdaságon, a kamatokon, a valutaárfolyamokon és az infláción keresztül próbálnak fenyegetni minket. Nekik azt üzenjük: látjuk, mire megy ki a játék, és nem hagyjuk magunkat" - mondta a török elnök.

A török líra az év eleje óta közel 40 százalékkal gyengült a dollárhoz képest, ráadásul ennek az értékvesztésnek közel fele az elmúlt két hétben történt. Egyre nagyobb az infláció is. Eközben az Egyesült Államok éppen a napokban fenyegette meg újabb vámtarifák bevezetésével az országot, ha az nem engedi szabadon a házi őrizetben tartott amerikai lelkipásztort, Andrew Brunsont.

pártelnök
Törökország
Recep Tayyip Erdogan

Most

13:32

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Elkezdődött a Magyar Nemzeti Tanács kétnapos egyetemi felkészítő tábora Újvidéken. A képzés február óta zajlott online, mától jelenléti formában folytatódik az újvidéki Európa Kollégiumban, ahová több mint 50 végzős középiskolás érkezett.
11:06, Frissítve: 11:11

Verstappené a Red Bull századik pole pozíciója

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtol majd az élről.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.