Ugrás a tartalomra

Érkeznek a szavazatok Magyarország Szabadkai Főkonzulátusára

2019.05.24
13:48
2019.05.24
17:35
Forrás
VajdaságMa
Folyamatosan érkeznek a polgárok, hogy leadják a Szabadkai Magyar Főkonzulátuson a levélszavazataikat. Csütörtök reggelig több mint 27 ezer levélszavazat érkezett be, ezeket már elszállították.

A EP-választás fontosságáról Deli Andor, a Fidesz-KDNP EP-képviselőjelöltje, míg a vasárnapi választással kapcsolatos tudnivalókról Babity János főkonzul beszélt a Pannon Televízió Közügyek című műsorának felvételén.

Az elmúlt időszakban a lakossági fórumokon az emberekkel való találkozás egy olyan megerősítés volt, amely azt mutatja, hogy a vajdasági emberek is érzik az EP-választások súlyát és tétjét - mondta Deli Andor. A Fidesz-KDNP EP-képviselőjelöltje arról is beszélt, hogyan képzelné el a következő öt évet: „A fő témák azok továbbra is a nemzeti magyar ügy vitele a delegációval egyetemben, ugyanakkor ott van a kisebbségi témakör. Történetesen már a választások után is következik a szerb országjelentés bemutatása, ami újabb konkrét feladatokat lát elő a számomra. Természetesen ott van a csatlakozás, mint általános téma.”

A Szabadkai Magyar Főkonzulátus ezekben a napokban meghosszabbított munkaidővel dolgozik - mondta Babity János szabadkai magyar főkonzul: „Még ma és szombaton reggel 6 órától 22 óráig tartunk majd nyitva. Vasárnap pedig a magyar szavazókörökkel egyidőben nyitunk, reggel 6 órakor és egy időben zárunk, 19 órakor, azaz este 7 órakor.”

Babity János szabadkai főkonzul hozzátette, hogy a szavazás napján, azaz május 26-án is be lehet tenni az urnába a szavazati levélcsomagot, illetőleg a törvény változása értelmében ezen a napon is fel lehet venni a még itt található szavazati levélcsomagokat, de kizárólag személyesen - hangsúlyozta Babity.

Babity János
Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa
levélszavazatok
EP-választás
Deli Andor

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.