Ugrás a tartalomra

„Év végéig legalább öt ország visszavonja Koszovó függetlenségének elismerését”

2019.09.27
19:35
2024.03.19
08:36
Forrás
Szerbiai RTV
Aleksandar Vučić és Ivica Dačić az ENSZ közgyűlésén 92 ország és több mint 20 nemzetközi és regionális szervezet képviselőivel tárgyaltak.

A szerb külügyminiszter szerint sikeres napokat tudhatnak maguk mögött, mert a megvalósított célokat még a közgyűlés előtt kitűzték. Mindenki számára világossá vált, hogy Szerbia megerősítette tekintélyét és nemzetközi helyzetét, a szerb elnök beszédét is kifejezetten jól fogadták - fogalmazott Ivica Dačić. Hozzátette, számos megbeszélést folytattak a világ legfontosabb országaival és ez különös jelentőséggel bír Szerbia nemzetközi helyzetének megerősítése szempontjából.

közgyűlés
Ivica Dačić
szerb külügyminiszter
szerb államfő
Aleksandar Vučić
ENSZ

Most

17:07, Frissítve: 17:18

Lovaggá avatták a Pannon RTV újságíróját

A Szent György Lovagrend lovagjává avatták Szabó-Hangya Terézt, a Pannon RTV nyugalmazott újságíróját és Dolinszki Áron evangélikus lelkészt Visegrádon. Az eseményre Székelyföldről, Németországból és Skandináviából is érkeztek résztvevők.
13:32, Frissítve: 17:33

Egyetemi felkészítő tábor Újvidéken

Kétnapos felvételi felkészítő tábor kezdődött ma Újvidéken a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. A képzésen mintegy 50 diák vesz részt, akik a középiskola után egyetemen szeretnének továbbtanulni.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.

Berobbant a turistaidény Palicson

A nyárias időjárásnak köszönhetően a tó körüli sétányon, a vendéglátóhelyek teraszain és a fagylaltozók környékén is sokan voltak a délutáni órákban.