Ugrás a tartalomra

Exit poll: Klaus Iohannist választották újabb öt évre államfővé Romániában

2019.11.24
20:55
2019.11.25
08:11
Forrás
MTI
A becslések szerint Iohannis az érvényes voksok több mint 65 százalékával nyert.

Az Exit poll felmérések szerint Klaus Iohannis marad Románia elnöke. Az eddigi államfő óriási különbséggel nyerte a romániai elnökválasztás vasárnap tartott második fordulóját, és a következő öt évben is a jobbközép Nemzeti Liberális Párt által támogatott politikus lesz Románia elnöke. A szavazókörök 98 százalékának feldolgozottsága alapján Iohannis 65 százalékon áll, míg Viorica Dancila 35 százalékot ért el. MBM és Rózsa Edina összeállítása

Marad posztján a román államfő. A Nemzeti Liberális párt jelöltje, Klaus Iohannis az elnökválasztás tegnapi, második fordulóján az exit poll adatok szerint nagy arányú győzelmet aratott. A második fordulóban a szociáldemokrata volt miniszterelnök, Viorica Dancilával küzdött a szavazók bizalmáért. Az elnökválasztáson a részvételi arány magasabb volt, mint az első fordulóban, a román diaszpóra részvételi rekordot döntött. Az országban élő magyarok többsége viszont távol maradt az urnáktól. Országos szinten a legalacsonyabb részvételi arányt a székelyföldi megyékben mérték.

Az exit poll eredmények után Klaus Iohannis az európai, modern és normális Románia győzelmeként értékelte azt, hogy az elnökválasztás második fordulójában a voksok kétharmadát megszerezve győzte le szociáldemokrata ellenfelét. Viorica Dancila ex-kormányfő kampányában a román nemzeti érzésekre, a nemzeti büszkeségre helyezett nagy hangsúlyt, míg Klaus Iohannis egy vállalkozóbarát, a közös európai értékeket tiszteletben tartó Romániát ígért, kampányában. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség államfőjelöltje szerint a romániai elnökválasztás második fordulója után közzétett exit poll felmérések azt az eredményt jelzik, amelyre mindenki számított. Gratulált Klaus Johannisnak a második mandátumához, és reményét fejezte ki, hogy elnöksége következő öt éve változást fog hozni a korábbi öthöz képest, mert immár nem szorítja az újabb mandátum megszerzésének a kényszere. A román alkotmány szerint ugyanis az elnök egyszer választható újra a tisztségbe. Kelemen Hunor kijelentette: reményei szerint az elnök többet fordul a jövő felé, a polgárok felé, a közösségek felé, több tiszteletet kapnak tőle az emberek és a magyar közösség is.

Az a tényt, hogy a magyar többségű megyékben volt a legalacsonyabb a részvételi arány azzal magyarázta, hogy Iohannis elmúlt öt éves teljesítménye elmaradt attól, amit a magyarok elvártak tőle, és egyik jelölt sem szólította meg igazán a magyar választókat, csak a kampány végén kérte a szavazataikat.„Amikor nincs üzenet a magyar közösség felé, amikor nincs koherens program, akkor ez a reakciója a magyar közösségnek. Ezt is előre lehetett tudni. Nem ért meglepetés” – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Románia
Klaus Iohannis
Viorica Dancila
elnökválasztás

Most

21:49

Megszámolják az ürgéket

Országos Ürgelajstromot szervez ismét a magyarországi Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület április 20-27. között.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.