Ugrás a tartalomra

Ezekről állapodott meg Vučić, Zaev és Rama

2019.11.10
13:22
2019.11.10
17:18
Forrás
Pannon RTV
Leegyszerűsítik a határátlépést a személyautóknak és tehergépkocsiknak is, valamint közös munkaengedélyeket vezetnek be.

Több fontos megállapodás is született ma Ohridban a nyugat-balkáni csúcson. Aleksandar Vučić a megbeszélés utáni sajtótájékoztatón hangsúlyozta, várhatóan már az év vége előtt útlevél nélkül utazhatnak a három ország, vagyis Szerbia, Észak-Macedónia és Albánia között. A felek továbbá megállapodtak arról is, hogy megkönnyítik a teherforgalom számára a közlekedést.

Foto: FoNet/Pres služba predsednika

A szerb elnök, valamint az észak-macedón és az albán miniszterelnök az emberek, az áru, a szolgáltatások és a tőke szabad áramlásának kezdeményezéséről tanácskoztak Észak-Macedóniában. Egyebek mellett arról is megállapodás született, hogy a három ország állampolgárai személyi igazolvánnyal is átléphetik egymás államhatárait - jelentette be Aleksandar Vučić. Várhatóan ez az év végéig lehetővé válik. A szerb államfő arra is felhívta figyelmet, hogy ez az intézkedés a turizmusra és munkaerőpiacra is jó hatással lehet: „Ez azt jelenti, hogy nem zaklatjuk azokat a polgárokat, akik látogatóba jönnek az országunkba, nem zaklatjuk ezeket a külföldieket. Drasztikusan megnöveljük azoknak a külföldieknek a számát, akik azért jönnek, hogy pénzt költsenek országainkban. Gondolhatják, mit jelent ez az üzleti légkör számára, és mindez megkönnyíti a munkájukat és az országaink együttműködését.”

Foto: FoNet/Pres služba predsednika

A teherszállításban megkönnyítenék a határátlépést. Ugyanis a Világbank becslése szerint ügyeletek bevezetésével évente legalább 120 millió euró megtakarítást érhetnek el. Vučić aláhúzta, ebből a gazdák is profitálhatnának. A háromoldalú találkozón megállapodtak a munkaengedélyek elismeréséről is, így a polgárok a három ország bármelyikében szabadon vállalhatnak munkát: „Drasztikusan növelni fogjuk mindhárom ország vonzerejét a külföldi befektetések számára. Azt előre mondom, hogy kevesebb mint másfél vagy két éven belül jelentős százalékos növekedést láthatnak mindhárom ország beruházásaiban, mert együtt jobb légkört teremtünk.”

Foto: FoNet/Pres služba predsednika

Ugyancsak megállapodás született az országok közötti szakképesítések és oklevelek elismeréséről is. Vučić kitért arra is, hogy közelegő találkozóján Emmanuel Macron francia elnököt arra kéri, hogy támogassa a megegyezést. Egyébként Bosznia-Hercegovina és Montenegró képviselői is jelen voltak a találkozón.

Aleksandar Vučić
Edi Rama
Zoran Zaev

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.