Ugrás a tartalomra

Ezrek tüntettek a rendőri erőszak ellen francia nagyvárosokban

2020.06.13
21:40
Forrás
MTI
Ezrek tüntettek szombaton francia nagyvárosokban a rendőri erőszak és rasszizmus ellen, egy nappal azután, hogy a rendőrök tiltakoztak országszerte amiatt, hogy a kormány nem támogatja eléggé őket.

A legnagyobb megmozdulást Párizsban egy 2016-os rendőri előállítást követően elhunyt 24 éves fekete bőrű férfi, Adama Traoré családja szervezte.  A börtönből szabadult férfi elmenekült egy rendőri igazoltatás elől, de elfogták, és egy párizsi elővárosi rendőrőrsön előállították, ahol kihallgatása közben meghalt. A büntetőjogi szakértő jelentése kizárta a csendőrök felelősségét. A szakértői vélemény szerint Traoré halála pillanatában kábítószer hatása alatt állt, és szívbetegségével összefüggésben vesztette életét. A család által megbízott jogi szakértő szerint viszont az áldozat halálát az okozta, hogy három csendőr fojtófogással a földre szorította.  Assa Traoré, a meghalt férfi testvére az előállításában részt vevő csendőrök vád alá helyezését kérte. "George Floyd, a Minneapolisban május 25-én egy fehér bőrű rendőr által megölt afroamerikai férfi halála közvetlenül a bátyám halálát idézi. Ugyanez a helyzet Franciaországban, testvéreink halnak meg" - mondta a nő, azt ígérve, hogy addig folytatja a küzdelmet, amíg az igazságszolgáltatás nem szolgáltat tényleg igazságot.

A République téren tartott beszédek után a rendőrség nem engedte a többezres menetet felvonulni az Opera felé, így a tömeg jelenleg a térre szorulva folytatja a tiltakozást és skandál jelszavakat.   

A rendőrség délután 12 szélsőségest elállított, akik a teret övező egyik ház falára kifeszített molinón a fehér bőrűek elleni rasszizmus ellen tiltakozva provokálták a tüntetésen résztvevőket. 

Adama Traoré családja június 2-án több mint 20 ezer embert mozgósított a párizsi bűnügyi bíróság épülete elé. A nem engedélyezett megmozdulást eredetileg a George Floyd afroamerikai férfi halála miatt a rendőri brutalitás és a rasszizmus elleni amerikai tiltakozások támogatására szervezték Párizsban, s a mozgalom az elmúlt tíz napban egyre nagyobb méreteket öltött és az egész országban kiszélesedett. Szombaton Marseille-ben, Lyonban, Montpellier-ben, Nantes-ban, Saint-Nazaire-ban és Bordeaux-ban is tüntettek, vasárnap Strasbourgban terveznek tiltakozást. 

A kormány az elmúlt napokban nem győzte csendesíteni a hazai közéleti vitákat a rendőri erőszakról és rasszizmusról. Christophe Castaner belügyminiszter hétfőn jelentette be, hogy ezentúl nem alkalmazható az előállításokkor az úgynevezett fojtófogás, amely George Floyd halálát is okozhatta, és zéró toleranciát hirdetett a rendőri rasszizmus ellen. A rendőrök körében elsősorban az a bejelentés váltott ki felháborodást, amely szerint ezentúl automatikusan felfüggesztik a rendőröket rasszista cselekmények vagy kijelentések gyanúja esetén.

Franciaország
tüntetések
tüntetés
Párizs
rasszizmus

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.