Ugrás a tartalomra
Tanjug/Olivier Hoslet, Pool Photo via AP

Felfüggesztették az EU-csúcsot

2019-07-01
01:04
2019-07-01
01:26
Forrás
MTI
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke felfüggesztette az európai uniós csúcstalálkozót, hogy kétoldalú megbeszéléseket folytasson a tagállamok vezetőivel - írta szóvivője Twitter-üzenetében.

Preben Aamann vasárnap késő este közölte, hogy a kétoldalú megbeszélések befejezését követően az EU-csúcs folytatódik. A szóvivő a tagállami vezetőkkel tervezett bilaterális tárgyalások számát illetően nem adott tájékoztatást. Egy másik diplomata azt mondta, hogy "hosszabb szünetre" számít a plenáris tanácskozáson.

A Politico hírportál egy diplomatától úgy értesült, hogy a csúcstalálkozón egyelőre nem értek el előrelépést.

A tagországok állam-, illetve kormányfői vasárnap este kezdtek rendkívüli találkozót Brüsszelben, ezen egyetlen napirendi pontként a főbb EU-intézmények vezetői tisztségeinek betöltéséről tárgyalnak.

Fotó: Tanjug/Aris Oikonomou, Pool Photo via AP

Az Európai Bizottság következő elnökét az Európai Parlament választja meg, de a jelöltállítás kizárólagos joga az unió alapszerződése értelmében az állam-, illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanácsé. Ennek ellenére a pártcsaládok - a folyamat demokratizálására hivatkozva - a 2014-es tisztújítás előtt csúcsjelölti rendszert vezettek be azzal a céllal, hogy azon pártcsalád jelöltje kapja meg a brüsszeli bizottság elnöki posztját, amelyre az EP-választásokon a legtöbben szavaznak.

2014-ben az állam-, illetve kormányfők többségi szavazással, magyar és brit ellenvetés mellett úgy döntöttek, hogy az Európai Néppárt jelöltjét, Jean-Claude Junckert jelölik a testület élére.

EU-csúcs
Antonio Tajani

Most

19:53

Segítség az adai rászorulóknak

A VMSZ Ada Községi Szervezete a húsvéti ünnepekre való készülődés jegyében friss zöldségféléket, gyümölcsöt és egyéb élelmiszereket biztosított a községbeli rászoruló családoknak - áll közleményükben.

Népszerű