Ugrás a tartalomra

Felfüggesztették a börtönzsúfoltsági kártalanítások kifizetését Magyarországon

2020.02.25
19:12
2024.03.19
08:50
Forrás
hirado.hu
Június 15-ig nem fizethető ki börtönzsúfoltság miatt megítélt kártalanítás – döntött a magyar Országgyűlés.

A parlament 139 igen, két nem szavazattal és négy tartózkodás mellett fogadta el a Varga Judit magyar igazságügyi miniszter által beterjesztett, a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről szóló törvényt.

A jogszabály rögzíti azt is, hogy a kormánynak – a hamarosan induló nemzeti konzultáció eredménye alapján – a bűncselekményekből származó károk enyhítéséről szóló és a bűncselekmények áldozatainak érdekeit érvényre juttató új szabályozást kell kidolgoznia május 15-ig.

Egy harmadik határidő a törvényben szeptember 30.: eddig kell a kormánynak biztosítania, hogy a büntetés-végrehajtási intézetek átlagos kihasználtsága ne haladja meg a 100 százalékot. A visszaélések megakadályozásával magyarázzák azt a szabályt, amelynek révén a kártalanításként járó összeg ténylegesen is közvetlenül az elítélthez kerül.

börtönzsúfoltság
kártalanítás
Országgyűlés
Varga Judit
törvény

Most

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.