Ugrás a tartalomra

Feloszlott a spanyol parlament, április végén választások lesznek

2019.02.15
12:36
Forrás
MTI
Előrehozott parlamenti választások kiírását jelentette be Pedro Sánchez spanyol kormányfő pénteken Madridban.

A választásokat április 28-án rendezik meg a dél-európai országban. A parlamenti ciklus eredetileg 2020 nyarán ért volna véget. A kormányfő egyúttal bejelentette a parlament feloszlatását is. A miniszterelnök azután döntött az előrehozott választások kiírása mellett, hogy a spanyol parlament szerdán leszavazta a kormány idei költségvetési javaslatát, amire több mint húsz éve nem volt példa Spanyolországban.

Pedro Sánchez bírálta a 2019-es büdzsé tervezetét leszavazó ellenzéki pártokat, akik ezzel "az elmúlt évtized legszociálisabb költségvetését utasították el". A pártok nem a közérdeket tartották szem előtt - hangsúlyozta.
Hozzátette: épp emiatt az elmúlt hónapok során több, az állampolgárok jóléte szempontjából fontos törvény elfogadását is akadályozták, így nem ment át a parlamenten például az eutanáziatörvény vagy a munkaügyi reform sem.
Mint mondta, ezzel együtt is a szocialista kormány nyolc és fél hónapos működése során 13 törvényt és 24 törvényerejű rendeletet léptetett életbe. Intézkedéseik közül kiemelte a nyugdíjemelést, a közalkalmazotti béremelést, valamint a minimálbér emelését, amelyekre "költségvetéssel vagy anélkül", de garanciákat biztosítottak.
Pedro Sánchez szerint a vita most arról szól, hogy ki milyen Spanyolországot szeretne megteremteni.
A jobboldal és annak három pártja, amely a múlt hétvégén előrehozott választásokat követelve nagyszabású felvonulást tartott Madridban, olyan Spanyolország mellett van, "amelyben nem férünk el sokan, amelyben csak ők férnek el" - jelentette ki.
"Meggyőződésem, hogy vissza lehet állítani az állampolgárok számára hasznos politikát, a toleranciát, a tiszteletet, a józan észt, a mérsékeltséget" - fogalmazott Sánchez, hozzátéve, hogy véleménye szerint az ország egységének egyetlen garanciája a szociális és területi kohézió megerősítése.

Spanyolország
Madrid
Pedro Sanchez

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.