Ugrás a tartalomra

Felülvizsgálná az ukrajnai nyelvtörvényt az új elnök

2019.04.25
17:54
Forrás
MTI
Az elfogadott ukrajnai nyelvtörvény felülvizsgálatát ígéri az április 21-i ukrán elnökválasztás nyertese.

Volodimir Zelenszkij Facebook-oldalán közölte: beiktatását követően megvizsgálja, hogy a törvény megfelel-e Ukrajna Alkotmányának, továbbá, hogy az országban élő állampolgárok mindegyikének érdekeit szolgálja-e. Szavai szerint korai lenne a törvény következményeiről beszélni, amíg nem hozzák nyilvánosságra annak végleges szövegét.

Zelenszkij mindazonáltal hangsúlyozta, hogy az ukrán az egyetlen államnyelv Ukrajnában. "Így volt, így van, és így is lesz. Ebben a kérdésben nincs kompromisszum. Az állam köteles gondoskodni az ukrán nyelv fejlesztéséről, használatának kiterjesztéséről. Ezzel is bizonyosan az egész társadalom egyetért. A kérdés az, hogy milyen módszerekkel valósítjuk meg ezt a stratégiai irányt" - vélekedett.

A megválasztott elnök álláspontja az, hogy az államnak az ukrán nyelv fejlesztését ösztönzéssel és jó példákkal kell elősegítenie, nem pedig tiltásokkal és büntetésekkel, "a bürokratikus eljárások tovább bonyolításával, hivatalnokok számának növelésével, a csökkentés helyett".

Hozzátette, hogy mivel Ukrajna most komoly kihívások előtt áll, olyan törvényeket és határozatokat kell kezdeményezni, amelyek "konszolidálják a társadalmat, és nem az ellenkező hatást érik el".

Az ukrán parlament csütörtökön nagy többséggel - 278 szavazattal - fogadta el a nyelvtörvényként emlegetett, az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvényjavaslatot. A jogszabály ellen a közelmúltban hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát.

A törvény a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát, az ukrán nyelv, illetve a szabályok megsértéséért pedig jogi felelősségre vonást helyez kilátásba.

Petro Porosenko leköszönő elnök előre jelezte, hogy elfogadása után aláírja a törvényt.

Volodimir Zelenszkij
Ukrajna
nyelvtörvény

Most

09:33, Frissítve: 09:38

Orbán Viktor: békepárti többség kell Európában!

Az európai parlamenti választáson a békepártiság és a háborúpártiság áll szemben egymással, és Európában békepárti többség kell - hangoztatta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, pénteken.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.