Ugrás a tartalomra

Filmművészeti együttműködés Szerbia és Magyarország között

2022.02.21
14:41
2022.02.21
17:55
Forrás
MTI, Vajdasági RTV
Régészeti, filmművészeti és muzeológiai kérdésekről tárgyalt Kásler Miklós, a magyar emberi erőforrások minisztere hétfőn Belgrádban Maja Gojković szerb művelődés miniszterrel.

Gojković kiemelte, a két ország kapcsolata történelmi csúcson van, és fontos, hogy ez a kultúra területén is megmutatkozzon. A tervek között szerepel koprodukciók készítése, valamint olyan történelmi jelentőségű filmek készítése, amelyek mindkét ország számára fontosak - emelték ki a felek. A politikusok az Európa Kulturális Fővárosa programról is egyeztettek, hiszen 2010-ben Pécs, az idén Újvidék, jövőre pedig Veszprém lesz Európa kulturális fővárosa. Kásler Miklós szerint ebben a programban is támogatni tudja egymást Szerbia és Magyarország. Mint ismeretes a két politikus 2021. novemberében kétoldalú filmipari, filmművészeti és audiovizuális együttműködési megállapodást írt alá.

Maja Gojković
Belgrád
Kásler Miklós
filmművészeti
régészet

Most

13:35

Lesz-e fagykár a gyümölcsösökben?

Idén is, mint jó pár évre visszamenőleg kora tavaszi fagyokkal szembesültek a gyümölcstermelők. Az elmúlt hetekben a fagyzugos helyeken a hajnali órákban a -4, -6 fokot is elérte a hőmérséklet.
13:20, Frissítve: 13:26

Tojásvadászat Királyhalmon

Tojásfadíszítés, kézműves foglalkozás és kincskeresés - ez várt ma a gyerekekre Királyhalmon. A kultúrotthon előtti parkban örömmel gyűjtötték a húsvéti kincseket a legkisebbek.

Népszerű

A Gebi felvásárolta a Fidelinkát

A csantavéri Gebi cég megvásárolta az egykori szabadkai malomipari óriás, a Fidelinka védjegyét, malmait, silóit és tésztagyárát.

Agancsot gyűjtött, megölte a puma

Fiatal férfivel végzett egy puma Kaliforniában. A szerencsétlenül járt 21 éves férfi öccsével együtt gyűjtött elhullajtott agancsokat egy lakott területtől távol fekvő erdőben, amikor a puma megtámadta őket.