Ugrás a tartalomra
Pannon RTV

Fókuszban a kormányalakítás

2020.10.21
21:45
Forrás
Pannon RTV
Elemezzük a szerb kabinet létrehozásának jelenlegi helyzetét.

Sokan várták a tegnap estét, hogy kiderüljön, ki alkotja majd az új kabinetet. A szerb Haladó Párt kedden tartott elnökségi ülést. Ezután beszélt sajtótájékoztatóján a pártelnök és államfő.

Aleksandar Vučić konkrét neveket nem árult el, de az kiderült, hogy koncentrációs kormánya lesz az országnak, és annak mandátuma 2022 tavaszáig tart, ugyanis akkor előrehozott választásokat tartanak.

A Szerb Haladó Párt elnökségi ülésén hat pontban foglalták össze a következő időszakra vonatkozó terveket. Ezek pedig az egészségügyi rendszer fejlesztése és a polgárok életének védelme, Koszovó kérdése, a kompromisszum nélküli harc a maffia ellen, Szerbia függetlenségének megőrzése, a felgyorsított reformok a jogállamiság és az uniós integráció érdekében, a politikai-társadalmi párbeszéd előmozdítása és Szerbia gazdaságának fejlesztése.

Aleksandar Vučić beszélt a koalíciós partnerekről is. Azt mondta, a Szerb Haladó Párt önmaga is képes lenne kormányt alakítani, ennek ellenére továbbra is többpárti kabinet lesz. A haladók elnöke úgy fogalmazott: az Ivica Dačić vezette szocialisták részesei maradnak a hatalmi többségnek. Dačić a köztársasági parlament elnöke lesz. Aleksandar Šapić pártja egy miniszteri poszthoz juthat.

Vučić a kisebbségekről szólva azt mondta, hogy tovább erősödik a kormányzati szerepük. Abban, hogy mi várható a következő két héten, és miként állhat fel az új kormány, elemzőink segítenek.

kormányalakítás
kormány
Szerbia
elemző
Aleksandar Vučić
Ana Brnabić
Guszton András
Sztantity Szebasztián

Most

17:57, Frissítve: 18:04

Elhunyt 14 beteg, 5 255 új eset

5 255 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában Szerbiában. 13 ezer tesztet végeztek el. A kór következményében 14-en életüket vesztették.
17:46, Frissítve: 17:54

Harcok Ukrajna déli és keleti részén

Az orosz erők teljes ellenőrzésük alá vonták a Donyeck régióban fekvő Piszki falut – idézte az Interfax hírügynökség az orosz védelmi minisztériumot.

Népszerű