Ugrás a tartalomra

Folytatódnak a tüntetések Montenegróban

2020.01.03
21:16
2020.01.03
21:49
Forrás
Szerbiai RTV, MTI
Több ezer pravoszláv hívő tiltakozott pénteken Montenegró több városában. Aleksandar Vučić és Irinej szerb pátriárka holnap egyeztet az üggyel kapcsolatban.

Az emberek azért vonultak Berana, Žabljak, Bijelo Polje, Pljevlja, Mojkovac, Herceg Novi, Bar, Nikšić és Podgorica utcáira, hogy így fejezzék ki elégedetlenségüket az egy hete elfogadott egyházügyi törvénnyel kapcsolatban, amely szerint a vallási közösségeknek dokumentumokkal kell igazolniuk, milyen ingatlanaik voltak 1918 előtt, vagyis azt megelőzően, hogy Montenegró csatlakozott a Jugoszláv Királysághoz.

A szerb ortodox egyház szerint emiatt a pravoszláv egyház jelentős ingatlanokat, egyebek mellett középkori templomokat és kolostorokat veszíthet el. A montenegrói kormány szerint erről nincs szó, bár az ország vezetői többször bírálták az egyházat, mondván, nem a montenegrói, hanem a szerb érdekek mellé álltak. A montenegrói szerbek egy hete tiltakoznak az új törvény miatt.

Csütörtök este Belgrádban is tüntetés volt. Egy kosárlabda-mérkőzést követően szerb szurkolók vonultak Montenegró belgrádi nagykövetsége elé, ahol felgyújtották az épületen lengő montenegrói zászlót. A lépést a podgoricai kormány az ország függetlensége elleni támadásnak nyilvánította. Duško Marković kormányfő a Twitteren azt vetette a szerb államvezetés szemére, hogy senki nem védte a nagykövetséget. "Meg fogjuk védeni Montenegrót a kívülről és a belülről érkező támadásoktól is" - üzente a montenegrói miniszterelnök.

A montenegrói helyzettel kapcsolatban Aleksandar Vučić és Irinej szerb pátriárka szombat reggel ismét egyeztet. Szerbia államfőjének és a szerb ortodox egyházfőnek péntek este kellett volna találkoznia, de a megbeszélést szombat reggel fél nyolcra halasztották. Aleksandar Vučić korábban azt nyilatkozta, hogy a szentestét Montenegróban tölti majd a szerb ortodox hívekkel, azonban ma bejelentette, hogy az erre vonatkozó döntését a következő másfél napban hozza meg. Valószínűleg erről is szó esik majd Szerbia államfőjének és Irinej pátriárkának a találkozóján.

Montenegró
Szerb Pravoszláv Egyház

Most

Népszerű