Ugrás a tartalomra

Fontosak a kultúrával kapcsolatos kérdések

2021.10.07
16:30
2021.10.07
19:21
Forrás
Pannon RTV
Fontos kihangsúlyozni, mennyit jelentenek számunkra a kultúrával kapcsolatos kérdések, és hogyan tudjuk ápolni az emlékezés kultúráját a környezetünkben található múzeumok tevékenységével – mondta parlamenti felszólalásában Kiss Nándor.

A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselője rámutatott, hogy a javasolt törvénymódosítás technikai jellegű, és a múzeumi tevékenységről szóló törvénynek a kulturális törvénnyel való összehangolását szolgálja. Elmagyarázta, hogy egy múzeum igazgatójának nem kell szakmai vizsgával rendelkeznie, mint ahogyan korábban, hanem felsőfokú végzettsége és legalább ötéves kulturális tapasztalata kell, hogy legyen. A VMSZ frakciója szerint ez a változtatás egyszerűsíti a múzeum igazgatói pályázatának kiírására vonatkozó eljárást, ezért elfogadja a javaslatot. Felszólalásában megemlítette, hogy készülőben van a magyar nemzeti közösségi színházakat érintő stratégia kidolgozása, a vajdasági magyar színházak igazgatóinak együttműködésével. Ebben a párbeszédben a Vajdasági Magyar Szövetség átvette a közvetítői pozíciót, és a Magyar Nemzeti Tanáccsal együtt segítséget nyújt a terv kidolgozásában.

Kiss Nándor
Vajdasági Magyar Szövetség

Most

19:03, Frissítve: 20:04

Mozgasd meg az agyad!

Mozgasd meg az agyad! mottóval kvízestet szervezett Noszán a helyi Hinga Művelődési Egyesület. Az esemény célja a szórakozás, barátkozás, ügyesség és az általános műveltség fejlesztése volt. Négy- illetve ötfős csapatok versengtek a díjakért.

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.