Ugrás a tartalomra

A francia államfő levélben köszönte meg Áder János klímaváltozást érintő javaslatait

2017.11.02
13:58
2024.03.19
08:37
Forrás
MTI
A magyar köztársasági elnök augusztusban fordult levéllel Emmanuel Macronhoz, amelyben azt írta: szubnacionális szervezetekkel javasolja bővíteni a párizsi megállapodáshoz csatlakozók körét.

Egyúttal azt kérte a francia politikustól, teremtsék meg a feltételeit annak, hogy ezen szervezetek már az idei nemzetközi klímavédelmi találkozókon is érdemi szerephez juthassanak. A köztársasági elnök javaslatát korábban António Gueterres, az ENSZ főtitkára is támogatta.

Emmanuel Macron válaszában úgy fogalmazott: egyetért a magyar államfővel, hiszen „jómagam is szorgalmazom az egyezményben foglaltak gyors és hatékony megvalósítását”. Beszámolt arról is, hogy a 2017. december 12-i párizsi csúcstalálkozó alkalmával kerekasztal-konferenciát is rendeznek, melynek témája: a szubnacionális szint szerepe a párizsi egyezmény végrehajtásában.

Áder János
Emmanuel Macron
klímaváltozás

Most

Népszerű