Ugrás a tartalomra

A francia hadügyminiszterrel tárgyalt a szerb elnök

2019.12.13
14:47
2019.12.13
18:13
A szerb államfő kijelentette, Szerbia bízik Emmanuel Macron francia államfőben, és háláját fejezte ki, amiért Franciaország támogatja Szerbia uniós csatlakozási törekvéseit.

Florence Parly francia hadügyminiszter egyebek mellett azt mondta, hogy az ő mostani érkezése a francia államfő júliusi látogatásának folytatása. Az uniós bővítésről pedig úgy fogalmazott, hogy Franciaország ezt nem ellenzi és semmit sem fog változtatni azon, amiről már megállapodás született Szerbia csatlakozási folyamataival kapcsolatban. Aleksandar Vulin szerb vedelmi és francia kollégája a nap folyamán megkoszorúzta a Szaloniki frontnál elesett katonák emlékművét.

Emmanuel Macron
Florence Parly
Aleksandar Vulin
Szaloniki front

Most

Népszerű

Havi 1.750 eurót is kereshet ezzel a munkával

Nagy szüksége van Szerbiának a kőművesekre. Virágzik az új építésű ingatlanok piaca, ehhez azonban munkaerőre van szükség, amit egyre nehezebb biztosítani. Hogy legyen elég kőműves, az építtetők kénytelenek egyre magasabbra tolni a béreket.