Ugrás a tartalomra
Fonet

Francia kollégájával tárgyalt Aleksandar Vučić

2019.11.12
07:00
2020.02.28
16:18
Forrás
Tanjug, Szerbiai RTV
Aleksandar Vučić szerb államfő és Emmanuel Macron francia elnök tegnap késő este ültek tárgyalóasztalhoz.

Ezt megelőzően egy munkavacsora zajlott, amelyen a szerb és a francia elnök mellett más államvezetők és nemzetközi szervezetek irányítói is részt vettek. A vacsora után először Vučić és Macron folytattak kétoldalú megbeszéléseket. A szerb államfő szavai szerint a francia féllel egyórás nyitott és barátságos beszélgetést folytattak. A témák között szerepelt egyebek mellett Szerbia európai uniós integrációja, valamint az Albániával és Észak-Macedóniával tervezett, úgynevezett mini-Schengen létrehozásának ötlete, de szóba került a Koszovó és Szerbia között fennálló helyzet is - mondta Vučić.
„Európa várja, hogy megalakuljon a pristinai kormány. Akkor azt hiszem, hogy egyik és másik fél is meghívja majd egymást, hogy beszéljenek és megkíséreljenek valamiféle kompromisszumot találni. Nem vagyok biztos benne, hogy ez könnyű lesz, de nekem úgy tűnik, hogy Macron elnök mindenben hisz, amiről Belgrádban beszéltünk. ”

Emmanuel Macron
tárgyalások
Franciaország
Aleksandar Vučić

Most

Népszerű